Drága örökösök: megtartani vagy eladni?

Drága örökösök: megtartani vagy eladni?

Míg Budapesten átlagosan 37 millió forintot kaptak az örökösök, addig az ország egyéb területén „mindössze” 18,5 millió forintért keltek el az örökölt, általában nagyobb alapterületű ingatlanok. Összesen akár 1-1,5 évig is eltarthat, mire hozam realizálható a hagyatékból ránk maradat lakásból, házból.

Egy felmérés szerint az örökölt ingatlan értékesítése még mindig az egyik legfőbb ok, ha a tulajdonos eladásra kínálja lakását. A koronavírus okozta járványügyi helyzetben sajnos ez nem is meglepő. A júliusi statisztika alapján nagyságrendileg azonos, 17-18%-os arányban keltek ebből az okból az ingatlanok Budapesten és vidéken. Míg a vidéki eladók negyede bocsájtotta áruba örökségét, addig Budapesten nagyobb volt a szórás (13-26%), de összességében kevesebben váltak meg ingatlanjuktól, mint vidéken – közölte az onlinehitelek.com.

Egyre kevesebben válnak meg a vidéki örökségtől – pláne, ha kertes házról, házrészről van szó. Ennek legfőbb oka, hogy a pandémia hatására megváltoztak a fogyasztói és lakhatási szokások, az emberek vágynak a szabadba, a környezetváltozásra, így második otthonként kezdték használni ezeket az ingatlanokat.

Az örökölt ingatlan eladása nem egyszerű folyamat, számtalan jogi, adó- és ingatlanügyi kérdést kell tisztázni a sikeres adásvételhez. Összesen akár 1-1,5 évig is eltarthat, mire hozam realizálható az örökölt lakásból, házból.

Nem mindegy az sem, mikor válik meg az örökös újdonsült tulajdonától: 5 éven belüli nyereséges tovább értékesítés esetén ugyanis nem csak a (lakástulajdon esetében) 9%-os illeték, hanem jövedelemadó fizetésére is kötelezett az eladó. Ma már közeli hozzátartozók (szülő, házastárs, gyermek) közötti öröklés esetén nem kell illetéket fizetni, számos esetben illetékkedvezmény igényelhető, a szerzés évétől számított 5. évtől pedig az eladás jövedelemadó mentessé válik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?