Dézsi Csaba András: A fűnyíró elvet alkalmaztam

Dr. Dézsi Csaba András
Győr |

A győri polgármester a reggeli rádióműsorban nemcsak az ETO eladását jelentette be, hanem a városi intézményeket érintő megszorításokról is beszélt.  

„A gázt most 3 és fél milliárd forintos plusz áron tudjuk beszerezni, azzal szemben, mint ami az alapszerződésünkben szerepelt, ráadásul ezt az összeget előre ki kell fizetni” – mondta a műsorban a városvezető, majd hozzátette: ezért volt szükség arra, hogy az önkormányzathoz tartozó intézményhálózat létesítményeinek büdzséjéből 15 százalékot megvonjanak.  

„A fűnyíró elvet alkalmaztam, vagyis az intézmények büdzséjéből 15 százalékot levontunk. Most már az intézmények igazgatóinak kell eldönteniük, hogy hogyan osztják el a pénzt, hogy hogyan tudnak megtakarításokat eszközölni.” 

A polgármester egy valamit nem szeretne: a működéshez szükséges hitelt felvenni. „Annak semmi értelme, az csak egy lufi lenne, amit folyamatosan fújni kellene.” Szerinte fontos, hogy az intézmények próbáljanak racionális döntéseket hozni úgy, hogy közben igyekezzenek ugyanazon a színvonalon működni. 

A témát még folytatták, így Dézsi Csaba András kitért arra is, hogy sok esetben felesleges pazarlás zajlik, például január 31-én több mint 1 millió forintot költöttek el feleslegesen étkeztetésre, azért, mert a szülők nem jelentették be, hogy gyermeküket nem viszik az óvodákba vagy a bölcsődékbe. Február 1-jén ez több mint 400 ezer forint volt. „Ha a szülők ezt megtennék, akkor ezt az összeget megspórolhatnánk, egy racionális gazdálkodást kell bevezetni!” 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?