Budapesten többen, vidéken kevesebben költöztek új lakásba 

lakáspiac
Magyarország |


Az első félévében 9795 új lakás épült, 13 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 15 274 volt, 22 százalékkal több, mint 2020 azonos időszakában - közölte az MTI a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján. 

 

A használatba vett lakások száma ugrásszerűen nőtt a fővárosban és csökkent vidéken. Budapesten 4532 lakást vettek használatba, ami csaknem háromszorosa az egy évvel korábbinak. Ugyanakkor a megyei jogú városokban 30, a többi városban 19, a községekben pedig 26 százalékkal kevesebb lakást adtak át, mint 2020 első félévében. 
Az építési engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások száma 15 274 volt, 22 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. Budapesten 42 százalékkal kevesebb, a megyei jogú városokban 72, az egyéb városokban 49, a községekben pedig 77 százalékkal több lakás építését tervezték, mint 2020 azonos időszakában. Az építtetők az esetek 67 százalékában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?