A szomszédban iskolaépítésre is költenek

támogatás
Burgenland |

Idén először rekordösszegű, 43 millió euró körül kapnak igény szerinti forrást a burgenlandi önkormányzatok, melyből mindenekelőtt a strukturális közösségeket támogatják és működésüket hosszú távon pénzügyileg biztosítják. Az egy főre vetített bruttó hazai termék nagysága két és félszerese Burgenlandban a nyugat-dunántúlinak.

A támogatásokat többek között helyi klubokra, tűzoltóságra, óvodákra, iskolaépítésre, községi együttműködésre, kerékpárutak bővítésére és sok más települési projektre lehet majd felhasználni – jelentette be Hans Peter Doskozil burgenlandi tartományvezető.

Hozzátette: az egészségügy, az ellátás és a munkahelyek impulzusaival szilárd alapot adtak, s a válság ellenére is biztosított a foglalkoztatás és a jólét Burgenlandban.

Burgenlandot közel 300 ezren lakják, hét kerültre és két városra (Kismarton, Ruszt) oszlik. A Központi Statisztikai Hivatal szerint az egy főre vetített bruttó hazai termék nagysága 2007-ben Burgenlandban 2,3-szor volt magasabb, mint a Nyugat-Dunántúlon, 2009-ben viszont már 2,6-szeres különbség mutatkozott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?