A járvány kívül maradt, de ápoló még kellene

idősek otthona
Csáfordjánosfa |

Az alapvető jogok biztosának hivatal a Győr-Moson-Sopron Megyei Gondoskodás Szociális Központ Időskorúak Otthonában, Csáfordjánosfán tett látogatást tavaly augusztusban, a koronavírus járvány harmadik hullámát követően. Megállapították, hogy a pandémia időszakában sikerült a koronavírus fertőzés bejutását megelőzni.

Az ombudsmani jelentés szerint az itt élő 50 ellátott közül sokan demenciával küzdöttek, és nagy számban voltak érzék- vagy mozgásszervi, értelmi fogyatékos lakók is. „Az ápoló-gondozók száma nem felelt meg az előírt létszámnak, és fontos lenne a mentálhigiéniai feladatok külön teljes állásban történő ellátása is. A nagyszámú mozgásában akadályozott lakóra és a férfi ellátottakra tekintettel elfogadhatatlan volt, hogy egyetlen férfi ápoló sem dolgozott az otthonban.

A pandémia időszakában sikerült a koronavírus fertőzés bejutását megelőzni, lokalizálni az esetleges fertőzéseket a megfelelően felszerelt izolációs szobában. A beteg ellátott ápolása szakszerűen, védőfelszerelésben történt, és a végstádiumban lévő ellátottat a hozzátartozói is meglátogathatták. Az élelmezés kapcsán a látogatás megállapította, hogy az otthon konyhájában ízletes ételeket főztek, és azt mind az ellátottak, mind a személyzet tagjai szívesen fogyasztották; a reggeli és a vacsora, valamint az uzsonnára kapott gyümölcs azonban kevéssé volt változatos. Sok olyan ellátott volt, akinek azért nem működött a kapcsolattartása, mert nem tudta kezelni a mobiltelefont vagy nem volt térerő, illetve megszakadt a hozzátartozóihoz fűződő érzelmi szál a beköltözés óta.

A technikai nehézségeken az intézmény vezetékes telefonjának szélesebb körű alkalmazásával lehetne segíteni. Az otthon személyzete a lakók hozzátartozóinak megkeresésével tudna segíteni a kapcsolatok újbóli felvételében. A kerekesszékbe önállóan beülni nem tudó ellátottak szabad levegőre jutása nem volt megoldott. Az ellátottak számára szervezett foglalkozások, szabadidős programok a járvány időszakban teljesen elmaradtak, és a látogatás időpontjáig nem szerveződtek meg újra. A lakók többnyire tévézéssel, egyéni elfoglaltsággal (olvasás, kézimunka) töltötték a napjukat” – áll a nemrégiben kiadott jelentésben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?