Negyven adományozó, negyven televízió

Patria-TV
Galánta |

Adományozóknak köszönhetően negyven televíziót kaptak a galántai Patria idősotthon lakói. Magánemberek és vállalkozók is felajánlották a segítséget.

Negyven új televíziókészüléket kaptak a Patria idősotthon lakói. Galánta szóvivője, Mária Kilácskóová az Új Szónak elmondta, a város fenntartásában működő idősek otthonában a polgármester, Kolek Péter tavaly tett látogatása után kezdeményezte a tévéadományozást.

„A polgármester az intézmény igazgatójától megkérdezte, mire lenne szükségük az ott élő lakóknak, amit a város költségvetéséből vagy szponzorok segítségével be tudnának szerezni. Egyebek mellett a tévét említette akkor az igazgató, mivel az otthonban lévő szobák alapfelszereléséhez nem tartozik a készülék. Néhány szobában azért volt televízió, mert az előző lakók után ottmaradt vagy a jelenlegiek vettek maguknak. Sok olyan mozgásképtelen, ágyhoz kötött idős van, akinek csak a tévé jelenti az egyetlen összeköttetést a külvilággal, illetve nem tud részt venni azokon az intézmény programjain. Jelenleg épp felújítás és átalakítás zajlik a Patriában, ezért felkértük az igazgatót, számolja össze, mennyi készülék hiányzik vagy van olyan állapotban, hogy ideje lenne lecserélni. Ekkor derült ki, hogy negyven televízióra van szükség”

– részletezte a szóvivő. A város vezetése először a városban működő Samsung vállalattól kért segítséget, de az nem tudta a kérést teljesíteni, mivel a szobák berendezése miatt csak kisebb méretű, illetve meghatározott típusú televíziók jöhettek szóba. Horváth Tamás városi képviselő, aki a Templars Slovakia Polgári Társulás elnöke, a szervezet többi tagjával közösen úgy döntött, öt tévét vásárol az otthon lakói számára. Ezután szólította meg a város a lakosokat, magánvállalkozókat, hogy aki tud, adományozás formájában csatlakozzon a kezdeményezéshez. Galánta közösségi oldalain jelent meg erről felhívás.

„Két hét alatt harminckilenc tévét vásároltak meg galántai lakosok, magánszemélyek, cégek, köztük képviselők, a polgármester és a helyettese. A negyvenediket a városháza alkalmazottai közösen vették meg, tehát maradéktalanul sikerült teljesíteni az idősotthon kérését. Az egyik helyi elektronikai szaküzlet is bekapcsolódott a gyűjtésbe, ahol kedvezményes áron lehetett megvásárolni a megfelelő típusú és méretű tévéket. Természetesen nem volt kötelező ott megvenni, de az adományozóknak is könnyebb volt ez a megoldás, így végül mindegyikük ezt a lehetőséget választotta”

– egészítette ki Mária Kilácskóová.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?