Gútán nem lesz magyarázkodás és háborúskodás sem

Október 10-én lemondott polgármesteri tisztjéről Tóth Imre, aki hét évig állt Gúta élén. A hivatalos indoklás szerint távozásának egészségügyi okai vannak, ám – elmondása szerint – váratlan súlyos betegsége csak az a bizonyos utolsó csepp volt a pohárban.

Október 10-én lemondott polgármesteri tisztjéről Tóth Imre, aki hét évig állt Gúta élén. A hivatalos indoklás szerint távozásának egészségügyi okai vannak, ám – elmondása szerint – váratlan súlyos betegsége csak az a bizonyos utolsó csepp volt a pohárban.

„A magam részéről lezártnak tekintem az ügyet, és a jövőben sem kívánok semmiféle magyarázkodásba, nyilatkozatháborúba bocsátkozni lemondásammal kapcsolatban – szögezte le beszélgetésünk kezdetén a volt polgármester. – Valóban komoly egészségügyi problémáim adódtak, szervezete figyelmeztetését pedig mindenkinek komolyan kell vennie. Ugyanakkor tény, hogy döntésemhez hozzájárult az a hét éve tartó állandó viaskodás, amelyet a városi kéviselő-testület egyes tagjaival voltam kénytelen folytatni. Neveket nem említek, akinek nem inge, ne vegye magára. Különben is most már fölösleges erről beszélni. Nem titok, hogy 1981-től 1989-ig a helyi nemzeti bizottság elnöke voltam, és most is a Demokratikus Baloldal Pártja színeiben indultam a választásokon. Jól tudták ezt a város polgárai is, akik 1994-ben és 1998-ban több jelölt közül jelentős fölénnyel engem választottak polgármesternek. A képviselők egy részének azonban ez egyáltalán nem volt ínyére, a pártoskodást fontosabbnak tartották a város érdekeinél. Én viszont elsősorban „gútapártinak” tartottam magamat, nem hangoztattam baloldaliságomat. A képviselőkkel támadt nézeteltéréseim közül egy példát említenék csupán: két rendkívüli képviselő-testületi ülés kellett ahhoz, hogy a képviselők jóváhagyják a nagyszigeti kifőzde létrehozását, pedig az 1 koronával sem terhelte a városi költségvetést. Előtte hónapokig képviselői interpellációk sürgették a kifőzde megnyitását, és amikor kerületi és egyéb forrásbokból sikerült biztosítanom hozzá az anyagiakat, ismétlem, két rendkívüli ülés kellett a dolog megszavazásához. Hozzáteszem, érdemi kifogás nem hangzott el ellenne. Én eddig is és ezentúl is bárkinek a szemébe merek nézni, úgy érzem, megtettem mindent a város fejlődésének érdekében, még az egészségemet is feláldoztam érte.”

Tóth Imre elmondta azt is, hogy parlamenti képviselői mandátumáról nem mond le. Ha egészségi állapota megengedi, ezt a választási ciklust még szeretné végigcsinálni, de annak lejártával mindenképpen befejezi politikai pályafutását. Döntése végleges, a későbbiekben sem helyi, sem országos szinten nem akar közéleti szerepet vállalni. Képviselői mandátuma lejártáig azonban az eddigieknél sokkal aktívabban kívánja támogatni az Alsó-csallóközi Falvak és Városok Társulásának munkáját, amelyre eddig – éppen polgármesteri teendői miatt – nem maradt elég ideje és energiája. Az utóbbi három év – amikor egyidejűleg polgármesterként és parlamenti képviselőként is tevékenykedett – tapasztalata alapján arra a meggyőződésre jutott, hogy a két funkció összeegyeztethetetlen. Sőt véleménye szerint együttes gyakorlását törvényileg kellene megtiltani. Ugyanis mindkettő egész embert kíván, és az, aki valóban szívén viseli községe fejlődését, kénytelen bizonyos parlamenti feladatokat elhanyagolni és fordítva.

Hétfőn délután rendkívüli ülést tartott Gúta képviselő-testülete. Árgyusi Imre alpolgármester tájékoztatta a jelenlévőket arról, hogy az önkormányzati törvény értelmében az új polgármester eskütételéig jogait az alpolgármester gyakorolja. Az időközi választások kiírása egyébként a parlament elnökének hatáskörébe tartozik, akit erre a belügyminisztérium kér fel. Ha azonban a házelnök úgy dönt, hogy erről a nem egészen egy évre már nem ír ki időközi választásokat, akkor a ciklus végéig az alpolgármester végzi a polgármesteri teendőket.

Az ülésen egyébként parázs vita alakult ki, azzal az interjúval kapcsolatban, amelyet a Dunatáj című regionális hetilap készített Tóth Imrével, és amely a lap október 12-ei számában jelent meg. Ebben a beszélgetésben a volt polgármester egyebek között azt állította: „...a legutóbbi parlamenti választásokon a városi képviselők közé többségben olyanok kerültek, akik önös érdekeiket és nem Gúta igényeit tartották szem előtt. A lakosokat sikerült szép szavakkal, ígéretekkel, a nemzeti öntudat fitoktatásával megtéveszteni. (...) Egyes képviselők az elmúlt három év alatt intenzív propagandát folytattak ellenem, a lehető legaljasabb módon igyekeztek lejáratni.” A cikk egy további részében pedig ez áll: „Gúta lakosságának viszont itt az ideje, hogy elgondolkodjon arról, kinek s minek hisz? A szép szavaknak vagy a tetteknek?” A képviselőket megdöbbentette és mélységesen felháborította, a leköszönő polgármester nyilatkozata, hiszen a városi hivatalhoz benyújtott lemondásában egyértelműen egészségügyi okra hivatkozott, és egy szóval sem említette, hogy döntésének politikai okai is lettek volna. Miután Tóth Imre burkoltan és kevésbé burkoltan a testület MKP-s képviselőire célzott elsősorban, a vitában is főleg ők szólaltak fel. Varga László és Lengyel István például arra hívta fel a figyelmet, hogy a polgárok az újságcikk alapján rendkívül torz képet kaptak az önkormányzat munkájáról. A volt polgármester ugyanis úgy festette le a helyzetet, mintha a város minden jót neki köszönhetne, minden roszszat pedig a képviselő-testületnek. Pedig a jó és az esetleges rossz döntésekhez egyaránt mindig az egész önkormányzat adta a szavazatát. Angyal Béla megemlítette, hogy egyetlen nyílt konfrontációra emlékszik, amely a képviselő-testület és a volt polgármester között zajlott. Nagy Péter pedig hozzátette: másfél éve magnószalagra rögzítik a képviselő-testületi üléseken elhangzottakat, tehát bizonyítani lehet, ki mit mondott. Bajcsi Béla DBP-s képviselő azt fejtegette, hogy talán önkénytelenül sértette meg valaki a leköszönő polgármestert, és arra kérte társait, ne csináljanak pártpolitikai kérdést egy újságcikkből. Visnyei Gyula (MKP) ezzel szemben a politikai kultúráltság teljes hiányát olvasta ki a nyilatkozatból. Ferenczi László (DBP) úgy érezte, hogy a volt polgármester akkor hagyta cserben a várost lemondásával, amikor a hatásköri törvény elfogadásával eljött az igazi rendszerváltás ideje, tehát a legnagyobb szükség lett volna a munkájára. Abban azonban valamennyi képviselő egyetértett, hogy Tóth Imrének – akit természetesen meghívtak a hétfői rendkívüli ülésre – illett volna tisztességesen elköszönnie a képviselő-testülettől, és legalább utólag megmagyarázni a nyilatkozatát.

A gútai képviselő-testület és a volt polgármester közötti konfliktus jobb megértéséhez el kell még mondani, hogy a választásokon a 25 tagú testületből 15-en az MKP színeiben indultak, akik három független képviselővel együtt frakciót alapítottak. Gőgh Mihály frakcióvezető kérdésünkre elmondta: voltak ugyan vitáik a polgármesterrel, de ezek nem személye ellen irányultak, hanem az eltérő pártprogramokból, illetve prioritásokból adódtak. Az MKP-s képviselők éppen ezért több alkalommal tárgyalást kezdeményeztek a volt polgármesterrel, hogy szűkebb körben vitassák meg a felmerült problémákat. Ezek a találkozók a frakcióvezetők szerint nyugodt, konstruktív légkörben zajlottak. A legnagyobb konfliktus a kultúrház igazgatójának kinevezése körül robbant ki, amikor is Tóth Imre megvétózta a testület döntését, és saját jelöltet javasolt erre a posztra; a képviselő-testület azonban háromötödös többséggel másodszor is kitartott eredeti jelöltje mellett. Talán ebben az egy esetben érezhette sértve magát Tóth úr.

Gőgh Mihály elismerte, hogy a volt polgármester valóban lobbizott a város érdekében és több beruházás anyagi hátterét sikerült biztosítania, de korántsem olyan mértékben, mint az egy parlamenti képviselőtől elvárható lett volna. Az utóbbi évek legnagyobb beruházásához, konkrétan a hulladékosztályozó, és -gyűjtőtelep kiépítéséhez szükséges 3,5 millió koronát ugyanis a környezetvédelmi minisztériumtól kapta a város. Gőgh Mihály társaival együtt rendkívül sajnálatosnak tartja, hogy egy lap hasábjain keresztül ilyen unfair módon támadta őket Tóth Imre, de a rendkívüli képviselő-testületi ülésen jóváhagyott nyilatkozattal lezártnak tekintik ezt a vitát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?