Zöldet kapott a zöld nafta

Pozsony.

Pozsony. Ismét olcsóbb üzemanyagra számíthatnak az agrártermelők, a földmű- velésügyi minisztérium ugyanis megegyezett a pénzügyi tárcával a zöld nafta projektjének újraélesztésé-ben; a támogatás összege eléri a 30 millió eurót.

Mint ismeretes, az agrárágazatban „zöld naftaként” emlegetett adókedvezmény azt jelentette, hogy az agrártermelők a termeléssel kapcsolatos üzemanyag-felhasználásuk során az üzemanyag árába foglalt forgalmi adó egy részét visszaigényelhették. Ez a támogatási forma az Európai Unióhoz való csatlakozásunk után véget ért, ám a minisztériumok megegyeztek, ismét támogatni fogják a termeléshez használt üzemanyagot.

Gabriela Matečná földművelésügyi miniszter viszont figyelmeztetett, hogy a támogatásra nem számíthat minden termelő, csupán azok, akik hiánycikknek számító termékeket dobnak a piacra. A rendszert ugyanakkor sokkal szigorúbban akarják beállítani, hogy még inkább kiküszöböljék a támogatásokkal való visszaéléseket.

A támogatás pontos formáját, illetve feltételeit csak azután fogják megismerni a termelők, hogy kidolgozták az adókedvezmény rendszerének végleges változatát. Matečná lapunknak elküldött sajtónyilatkozatában közölte, hogy a támogatásra nem számíthat majd mindenki. Az agrárszektor azon ágazatait fogják támogatni, mint a speciális és specifikus növénytermesztés, továbbá a speciális állattenyésztés; ezen belül is azon ágazatokat, amelyek elég munkahelyet teremtenek. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy azok, akik földjeiken gabonaféléket vagy olajos növényeket termesztenek, nem kapnak majd adókedvezményt a naftára.

Ellenkezőleg a gyümölcs- és zöldségtermesztők, illetve a marha- vagy sertéstenyésztők viszont igényelhetik. Nem véletlenül. A tárca szerint ugyanis a zöldséget, gyümölcsöt, illetve a húst nagyobb mennyiségben kell behozni az országba, mindez hiánycikknek számít Szlovákiában. Ellenkezőleg, a gabonafélékből túltermelés van, tehát azon túl, hogy kielégítik a szlovák piac igényeit, még exportra is elegendő jut. Peter Kažimír (Smer) pénzügyminiszter szerint a támogatási rendszert még az Európai Bizottságnak is jóvá kell hagynia.

Korábban gyakoriak voltak a visszaélések, például a termelőknek árult üzemanyagot nemegyszer más célokra használták fel, jelentős adókiesést okozva ezáltal az államnak. Az új rendszer állítólag úgy működik majd, hogy a termelők csak azután kapják vissza a jövedéki adót, hogy a hatóságok pontosan megvizsgálták, az előre meghatározott célra használták-e a fel a naftát. Robert Fico kormányfő szerint elkerülhetetlen az agrártermelők támogatása. „Szlovákia gazdasága az iparon alapul, ezért a jövőre való tekintettel elkerülhetetlen, hogy más ágazatokat is támogassunk” – nyilatkozta Fico. (dem, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?