<p>A válság hatására Szlovákia polgárai is visszafogták a fogyasztásukat. Ennek konkrét mértékéről még nincsenek adatok, mindössze az ismert, hogy januárban az autóvásárlások volumene 4%-kal esett vissza.</p>
Visszafogottan költekezünk
Daniela Čikovská, a GfK Slovakia közvélemény-kutató társaság munkatársa közölte: legfrissebb hangulatjelentésükből kiderül, a lakosság több mint 50%-a a korábbinál jobban figyeli az árakat, ami pedig a megtakarítás módozatait illeti, elsősorban a kávéházak, éttermek látogatásáról, a kirándulásokról és a háztartási műszaki cikkek vételéről mondanak le az emberek.
A polgárok költségcsökkentő magatartása ezért megkérdőjelezi azt a korábban hangoztatott érvet, hogy idén Szlovákia gazdaságát nem az export,hanema belső fogyasztás tartja majd a víz felett. Ez a magatartás három tényezőre vezethető vissza: az euró januári bevezetésével, amit az emberek ösztönösen az inflációval kapcsoltak össze, a válságról szóló hírek gyakoriságával, továbbá a növekvő elbocsátások tényével. Dušan Fabian pszichológus az óvatosságot a tömegpszichózissal is összekapcsolja.
Szlovákia számára azonban van egy kiskapu: az euró bevezetése és a környező országok devizáinak esése azt eredményezte, hogy Csehország, Lengyelország és Magyarország váratlanul olcsóvá vált számunkra, amit a határ közelében lakók intenzíven ki is használnak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.