Visszaesett a magyar háztartásigép-piac

Budapest |

<p>Idén az első félévben a magyar háztartási-gép piac darabszámban 6-7 százalékkal, értékben pedig 7-8 százalékkal esett vissza, s a kereslet mérséklődése várhatóan egész évben jellemző lesz - mondta Belényesi Zsolt, az Electrolux értékesítési igazgatója az MTI-nek.</p>

Hozzátette: az általános várakozások szerint sem javulás, sem romlás nem követezik be a hátralévő időben. Az igazgató elmondta: a legnagyobb, 15 százalékos és 10 százalékos mértékben a hűtőgépek és a szabadon álló tűzhelyek iránt csökkent a kereslet az év első hat hónapjában.
Vélhetően azért, mert ezek a termékek szinte már minden háztartásban megtalálhatóak, s ezért újat csak akkor vesznek az emberek, ha kicserélik a berendezéseket. A cserét pedig a romló gazdasági körülmények között inkább elhalasztják, várva a jobb időkre - említette meg.
Elmondta: a piacon csak két termék iránt nőtt minimálisan, 1-2 százalékkal a kereslet, a mosogatógépek és a beépíthető gépek iránt. Belényesi Zsolt a darabszámnál nagyobb értékcsökkenéssel kapcsolatban elmondta: az 1-2 százalékpontos különbség abból adódik, hogy aki vásárol, az is az olcsóbb berendezéseket keresi. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?