Villámgyors hitel az üzletekben

Pozsony. Bizonyára sokunkkal megtörtént már, hogy az üzletben kártyával próbáltunk meg fizetni, ám a számlánkon nem volt elég pénz. A kínos helyzettől az ügyfeleit néhány bank úgy próbálja megkímélni, hogy nyártól már a fizető kártyák tulajdonosainak is lehetővé teszik kisebb hitel felvételét, vagyis a kártya segítségével akkor is fizethetünk majd, ha a számlánkon épp nincs egy fillér sem.

Nyártól új funkcióval gyarapodhat a bankkártyánk. A cash-back szolgáltatásnál a készpénz elkülönítve jelenik meg a bizonylaton, ám mégsem számít készpénzfelvételnek, mert a tranzakció vásárlásként jelenik meg a számlakivonaton. (Miroslava Cibulková felvételeA lakossági bankszámlához kapcsolódó klasszikus bankkártyája ma már szinte minden alkalmazottnak van, hiszen a munkáltatók általában a bankszámlára utalják a fizetést. A hazai bankok az elmúlt év végéig több mint ötmillió kártyát adtak ki. A bankok rendszerint kétfajta kártyát bocsátanak ki: hitelkártyát – amely esetében a kártyatulajdonosnak meghatározott hitelkeret áll a rendelkezésére – és a lakossági bankszámlához kapcsolódó klasszikus bankkártyát. Ez utóbbi esetében a kártyatulajdonos a bankszámláján levő összeg, azaz a számlaegyenleg erejéig vehet fel pénzt vagy fizethet a kártyával. Nyártól néhány bank azonban lehetővé teszi ez utóbbiak esetében is a kisebb hitelfelvételt.

A legnagyobb hazai pénzintézet, a Szlovák Takarékpénztár, továbbá a ČSOB is még a nyári szezon előtt szeretné bevezetni az úgynevezett cash-back szolgáltatást, amelynek keretében a kártyabirtokos legfeljebb 1500 koronát kérhet a kereskedőtől a vásárláskor. „Feltételezéseink szerint ezt a szolgáltatást leghamarabb a nagy szupermarketekben vehetjük majd igénybe, idővel azonban csatlakozhatnak hozzájuk az olyan kisebb üzletek is, amelyek környékén nincs bankautomata” – nyilatkozta Iveta Behúňová, a Szlovák Takarékpénztár bankkártyákkal foglalkozó részlegének a vezetője, hozzátéve, hogy egyelőre nem döntötték el, mekkora illetéket kérnek majd ezért a szolgáltatásért. Csehországban azonban, ahol ezt a szolgáltatást már régebben bevezették, az ügyfelek alacsonyabb összeget fizetnek, mint ha a bankautomatából vennének fel pénzt.

Az európai uniós szabályok szerint a cash-back szolgáltatásnál a készpénz elkülönítve jelenik meg a bizonylaton, de mégsem számít készpénzfelvételnek, mert az egész tranzakció (vásár?lás+készpénzfelvétel) együttesen vásárlásként jelenik meg a számlakivonaton, az erre vonatkozó díjjal, jutalékkal. Az persze limitálva van, hogy mekkora vásárlási összeghez legfeljebb mekkora készpénzfelvétel tartozhat, miközben a limitet a bank szabja meg. Ez az új lehetőség nagyon vonzó a kártyabirtokos számára, ugyanis az árukkal a bevásárlószatyrát, míg a készpénzzel a bukszáját tömheti meg a vásárláskor. Több országban már természetesnek veszik ezt a szolgáltatást. Az amerikai kártyabirtokosok például készek bankot váltani, ha a pénzintézetük nem biztosítja a továbbiakban a cash-back szolgáltatást. Nagy-Britanniában a készpénzfelvétel második legnépszerűbb módja a cash-back.

Szlovákiában a szolgáltatás elterjedését segítheti az is, hogy jövőre bevezetik az eurót. A fémpénzekkel való bajlódás helyett ugyanis a lakosság egy része inkább a bankkártyás fizetést részesíti majd előnyben. Épp ezért az elkövetkező időszakban jelentősen megugorhat azon üzletek száma is, amelyek lehetővé teszik a bankkártyás fizetést.

Manapság valamivel több, mint 26 ezer üzletben vehetjük igénybe a kártyánkat, vagyis csaknem kétszer annyi üzletben fizethetünk kártyával, mint öt évvel ezelőtt. Ennek ellenére a lakosság nagy része a bankkártyáját többnyire csak pénzfelvételre használja. A tavalyi 128 millió kártyás tranzakciók kétharmada pénzfelvétel volt. Egy kártyára így évente 15 pénzfelvétel jut, miközben az ügyfelek átlagosan 3200 koronát vesznek fel egyszerre a bankautomatából. (mi, p, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?