Berlin. A csatlakozás előtt álló országok többségében virágzik a korrupció, és a helyzet a májusi bővítés után sem fog érdemben változni, hiszen az uniónak nincsenek koherens korrupcióellenes szabályai – figyelmeztet a Transparency International (TI).
Vezetünk a korrupcióban
Az idei jelentés nem foglalkozik Szlovákiával, csak megjegyzi, hogy idén az 59. helyet értük el a 133 országot vizsgáló listán. Csehország az 54. helyet foglalta el. Magyarország a térségen belül viszonylag kevésbé számít korruptnak. A szervezet legutóbbi – tavaly ősszel közzétett – korrupciós világrangsora szerint Magyarországnál csak Szlovénia és Észtország van e téren jobb helyzetben, és Magyarország a többi volt szocialista országon kívül például az EU-tag Görögországnál is kedvezőbb bizonyítvánnyal dicsekedhet.
Európán belül persze nem csak a májusban csatlakozó országokban vannak problémák a pártok finanszírozása vagy a politikusok elszámoltatása körül. Ausztriában, Finn- és Spanyolországban például zavarosak a pártoknak folyósított adományokat felsoroló jelentések, míg Horvátországban és Albániában egyáltalán nem is kötelező ilyen beszámolókat készíteni. Nem szolgálja a demokráciát az sem, ha – mint arra Ukrajnában több példa is volt – a hatóságok zaklatják az ellenzéki pártok támogatóit. Aggasztónak tartja a TI azt is, hogy az elmúlt évek során számos országban (így Francia-, Olasz- és Görögországban is) kiszélesítették a politikusok mentelmi jogait.
Ebben a helyzetben nem csoda, ha európai vállalatok és kormányok rendszeresen fő szereplői a nagy nemzetközi vesztegetési botrányoknak. A francia Elf olajcég ügye például megmutatta, hogy egyes nyugati kormányok politikai befolyásukat kihasználva hatalmas extraprofitot eredményező szerződésekre bírnak rá olajban gazdag fejlődő országokat, ugyanakkor nemzetbiztonsági érdekre hivatkozva elkendőzik fegyverüzleteiket – írja a TI, amely egyúttal a legtöbb csúszópénzt elfogadó politikai vezetők rangsorának összeállítására is kísérletet tesz. (MTI, ČTK)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.