Ukrajna lehet az orosz–török viszály legnagyobb nyertese

Kijev/Ankara/Moszkva |

<p>Felfüggesztette az egyeztetést Oroszország és Törökország a Török Áramlat földgázvezeték építéséről. A török miniszterelnök közben bejelentette, hogy az orosz élelmiszer-embargóra válaszul Ankara ellenlépésekre készül.</p>

Az orosz kormány kedden felfüggesztette az orosz–török gazdasági és kereskedelmi együttműködési kormányközi bizottság munkáját, amelyet orosz részről Alekszandr Novak energiaügyi miniszter vezet. A TASZSZ-nak nyilatkozó forrás szerint ez egyben a Török Áramlatról szóló egyeztetések felfüggesztését is jelenti. SzankcióháborúAhmet Davutoglu török miniszterelnök Ankarában eközben arról beszélt, hogy az orosz embargó elrendelése miatt Törökország felkészült egy borúlátóbb forgatókönyvre is. A kormányfő úgy fogalmazott, hogy „vannak olyan lépések, amelyeket megtehetünk, de remélem, hogy erre nem lesz szükség”. A miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány a közeljövőben ismerteti az orosz szankciók által okozott károk enyhítését célzó intézkedéseket. Egyúttal hangsúlyozta, hogy „ha az orosz szankciók rontják a külkereskedelmi mérleget és veszélyeztetik az energiaimportot, akkor válaszlépésekre készülhet Moszkva Ankara részéről”. A kedden megjelent orosz kormányrendelet értelmében a gyümölcsök és zöldségek (paradicsom, hagyma, karfiol, brokkoli, uborka, citrusfélék, alma, szőlő, körte, sárgabarack, őszibarack, szilva és eper) mellett január 1-jétől nem lehet Törökországból kereskedelmi mennyiségben szárnyasféléket, sót és frissen vágott szegfűt sem bevinni. Előnyben az ukránokAz UkrAgroConsult ukrán mezőgazdasági elemző cég egyik szakértője szerint, ha az orosz szankciókra válaszul Törökország is importkorlátozó intézkedéseket hoz, annak egyik nagy nyertese Ukrajna lehet. A Reuters jelentése szerint az ukrán mezőgazdasági miniszter máris felvetette: török ellenlépés esetén Ukrajna megduplázhatná a napraforgóolaj, a búza és a kukorica exportját. Ukrajna részesedése a török búzapiacon az elmúlt öt évben felére, 2,7 százalékra zsugorodott. Négy év alatt pedig 75 százalékkal esett az ukrán kukorica kivitele Törökországba. Törökország a jövő nyárig tartó szezonban 880 ezer tonna napraforgóolajat importál. Az UkrAgroConsult számításai szerint Ukrajna napraforgóexportja akár 4,28 millió tonna is lehet a folyó szezonban. (MTI, TASR)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?