Újra a Mol az élen

Budapest. Továbbra is a Mol Rt. vezeti a Figyelő TOP 200-as listáját, amelyet a 2000. évi nettó árbevétel alapján állítottak össze. A második helyen – ugyanúgy, mint tavaly – az Audi Hungária Motor Rt. áll, míg a harmadik helyre a IBM Kft.-t megelőzve a Philips Magyarország lépett elő.

Budapest. Továbbra is a Mol Rt. vezeti a Figyelő TOP 200-as listáját, amelyet a 2000. évi nettó árbevétel alapján állítottak össze. A második helyen – ugyanúgy, mint tavaly – az Audi Hungária Motor Rt. áll, míg a harmadik helyre a IBM Kft.-t megelőzve a Philips Magyarország lépett elő. Az első kétszáz között a százmilliárd forintnál magasabb árbevételű társaságok száma 17-ről 27-re emelkedett. A tavalyi évhez képest nem változott az első három sorrendje a legnagyobb létszámú cégek esetében sem. A listát továbbra is a MÁV Rt. vezeti, valamivel több mint 55 ezer alkalmazottal, míg a második helyen a Magyar Posta, harmadikon pedig a Mol Rt. áll. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?