Új mentőcsomag fenyeget

ÖSSZEFOGLALÓAthén. Görögország – négy év elszigetelődést követően – idén vissza tudott térni a nemzetközi kötvénypiacra, hogy saját erőből szerezzen pénzügyi forrást magának.

ÖSSZEFOGLALÓ

Athén. Görögország – négy év elszigetelődést követően – idén vissza tudott térni a nemzetközi kötvénypiacra, hogy saját erőből szerezzen pénzügyi forrást magának. Csakhogy sokan még ezt sem tartják elegendőnek, és úgy vélik, mindenképpen egy harmadik mentőcsomagra szorul majd a bajba jutott ország – derül ki a portfolio.hu nemzetközi hírügynökségek felmérései alapján összeállított elemzéséből. 2010 óta eszerint összesen 240 milliárd eurónyi hitelt kapott az ország a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) és az EU-s szervektől, ami egyelőre biztosítja az ország finanszírozását. Csakhogy az IMF előállt egy olyan számítással, amely szerint a görögöknek jövőre 12,6 milliárd eurós lyuk tátong az éves finanszírozásában.

Noha a görögök a nemzetközi tőkepiac javuló hangulatának köszönhetően vissza tudtak térni a kötvénypiacra, és immár saját erőből is vonnak be forrást, mindez nem biztos, hogy elég lesz. Eddig 3 és 5 éves kötvényekből összesen 4,5 milliárd eurónyi forrást tudott bevonni a görög állam, tehát nagyjából további 8 milliárdra volna szükségük, hogy fedezzék a jövő évi finanszírozási szükségletüket. Antonis Samaras, görög miniszterelnök többször is bizonygatta, hogy nem lesz szükségük újabb mentőcsomagra, de a piaci elemzők többsége egyelőre nem hisz neki. A véleményeket talán csak az elkövetkező időszak aukciós eredményei változtathatják meg, az pedig nagyban függ majd a globális kockázati étvágy alakulásától. Csakhogy a kötvénypiaci körképet igencsak megzavarta a portugál Espirito Santo bankcsoport körül kialakult nyugtalanság. Ez pedig azzal a következménnyel járhat, hogy ismét meginog a befektetők bizalma a perifériás eurózóna tagállamokban. Ha alábbhagy a görög kötvények iránti érdeklődés, és az adósságkezelőjüknek nem sikerül kellően felfuttatni a kötvényértékesítéseket, akkor bizony elkerülhetetlen lehet az újabb mentés. (TASR, Pf.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?