Több pénz a korrupt ágazatoknak

Pozsony |

<p>A kormányhivatal már elküldte az Európai Bizottságnak a 2014 és 2020 közötti időszakra Szlovákiának elkülönített uniós támogatások felhasználásáról szóló szerződéstervezetet, amit a kormány a múlt héten fogadott el. Az ellenzék szerint a Fico-kabinet a legtöbb pénzt ezúttal is azokra a területekre irányítja, ahol a legnagyobb a korrupció.</p>

„A kormányhivatal már múlt pénteken megküldte az Európai Bizottságnak az uniós támogatások felhasználásáról szóló szerződéstervezetet” – nyilatkozta Silvia Belešová, a beruházásokért felelős kormányalelnök szóvivője. Szlovákia a 2014 és 2020 közötti programozási időszakban 19,4 milliárd euró uniós támogatást vehet igénybe, miközben az uniós kasszába 6,8 milliárd eurót kell befizetnie. A legtöbb pénz – legalábbis a kormány tervei szerint – az infrastrukturális fejlesztésekre mehet. Erre a célra a Fico-kabinet 4,037 milliárd eurót fordítana. Környezetvédelemre 3,157, kutatásra és fejlesztésre 2,227, emberi erőforrásokra 2,038, régiófejlesztésre pedig 1,862 milliárd euró juthat. „A kormány egyáltalán nem tanult az elmúlt tíz évből, hiszen a most benyújtott tervezetében sem kínál megoldást az uniós támogatásokkal kapcsolatos korrupció felszámolására” – nyilatkozta Miroslav Beblavý, független parlamenti képviselő. Szerinte az iskolaügyre jut a legkevesebb támogatás, miközben a Fico-kabinet elsősorban olyan ágazatoknak juttatja a legtöbb pénzt, amelyek eddig is a korrupció melegágyának számítottak. „A szerződéstervezet alapján a kormány egyedüli célja, hogy a választási időszak végéig a lehető legtöbb támogatást elosszák” – vallja Beblavý. Az ellenzéki képviselő szerint a jövőben át kellene gondolni, hogy ki és milyen formában dönt az uniós támogatások elosztásáról, átláthatóbbá téve az egész rendszert. Fontosnak tartaná azt is, hogy elsősorban a kisebb, kevésbé költséges projekteket részesítsék előnyben, és csökkentsék az uniós támogatásokkal kapcsolatos bürokratikus terheket is. Szlovákia egyébként a 2007 és 2013 közötti programozási időszakban 6,7 milliárd euróval több támogatáshoz jutott, mint amennyit be kellett fizetnie az uniós kasszába, az elkövetkező programozási időszakban a külügyminisztérium jelentése szerint ez az összeg 16 százalékkal lehet magasabb. (TASR, SITA, mi)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?