Több a hamis bankjegy

Pozsony |

<p>Szlovákiában tavaly csaknem a harmadával több hamisított euróbankjegyet foglaltak le, mint 2013-ban, a hamis érmék száma ezzel szemben látványosan csökkent &ndash; derült ki a Szlovák Nemzeti Bank (NBS) friss jelentéséből.&nbsp;</p>

Martina Solčányiová, a jegybank szóvivője közölte, az elmúlt évben 3466 hamis euróbankjegyet foglaltak le, nagyjából 30 százalékkal többet, hamis euróérmékből 53 százalékkal kevesebbet, 5752 helyett csak 2724-et vontak ki a forgalomból. A hamisított bankjegyek számának drasztikus növekedése nem jelenti azt a jegybank szerint, hogy a lakosság nagyobb veszélynek van kitéve. A hamis bankjegyek jelentős részét rendőrségi akciók során foglalták le, vagyis még forgalomba kerülésük előtt. Hamis bankjegyből csak nagyjából kétezer darab került forgalomba. A lefoglalt bankjegyek java 500 eurós címletű volt. A forgalomba juttatott címletek fele 50 eurós volt, a negyedük pedig 100 eurós. Az érmék esetében a kéteurós a leggyakoribb, ezek teszik ki a hamisítványok háromnegyedét. Az Európai Központi Bank a pénzhamisítás megnehezítése végett fokozatosan lecseréli az eddigi bankjegyeket – minden évben egyet. Eddig az 5 és a 10 eurós bankók újultak meg, idén jön az új húszas. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?