<p>A kínai hatóságok közzétették a tiltott élelmiszeradalékok listáját, amelyek között még ipari festékanyagok, rovarölő szerek és csatornatisztításhoz használt vegyületek is vannak.</p>
Tiltott élelmiszerek listája Kínában
A kínai élelmiszerek iránti bizalom visszaállítására indított négy hónapos kampány során az illegális, valamint a túlságosan magas koncentrációban használt adalékanyagokat kívánják kiszűrni. A most közzétett, 17 adalékot tartalmazó lista néhány tétele már korábban is szerepelt a tiltott összetevők között szerepelt, azonban ez az eddigi legteljesebb összeállítás. A betiltott anyagok között szerepel a bórsav, amelyet növényvédőszerként, az élelmiszeriparban tartósítószerként alkalmaznak, liszthez adagolva pedig a tésztafélék rugalmasságát növeli.
A formaldehid és a lúg használata is tilos, a lefolyótisztító adalékként és a szappangyártás egyik összetevőjeként ismert vegyi anyagokkal a tengeri halakat szokták kezelni, hogy frissebbnek tűnjenek. Az élelmiszerek megjelenését javító ipari festékek szintén a tiltott összetevők között szerepelnek.
A helyi élelmiszerellenőrök munkáját egy olyan jegyzékkel is segítik, amelyen a minőségi szempontból gyakran kifogásolt élelmiszerek szerepelnek.
Kínában több mint 500 ezer élelmiszeripari vállalkozás működik, 70 százalékuk kevesebb mint 10 alkalmazottat foglalkoztat.
A listán szereplő, már korábban betiltott összetevő a Szudán-vörös (Sudan-red), amely rákkeltő ipari festék, illetve a melamin is, amelyet elsősorban a műanyagiparban használnak. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.