Tervezettnél is gyorsabb száguldás

Pozsony. Szlovákia autóipara tavaly újra gyorsabban növekedett a nemzetgazdaság egészénél, emellett az ország kivitelének több mint 31 százalékát adja – mondta Jozef Uhrík, a Volkswagen Slovensko első embere.

A VW Touareg válik fokozatosan a pozsonyi autógyár fő profiljáváSzlovákia iparának a legherősebb húzóágazatává vált az autóipar. Tavaly az ipar össztermelésének értéke 1095,7 milliárd korona volt, ebből az autóipar termelése 278,8 milliárdra rúgott, vagyis az ágazat egynegyedét adta – derült ki a Szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) legfrissebb összegző jelentéséből, amelyet Jozef Uhrík, a ZAP elnöke ismertetett. Ezzel párhuzamosan a legyártott gépkocsik száma szintén növekvő tendenciát mutat: 1998-ban 125 ezer, 2000-ben 181 ezer, tavaly pedig már 281 ezer gépkocsi került le a hazai futószalagokról. Az adatokból kiviláglik, hogy az autógyártásnak az iparon belüli részesedése folyamatosan nő, hiszen míg 2000-ben az aránya csupán 16,5 százalékra rúgott, addig 2002-ben már 19,5 százalék volt, tavaly pedig 25,4 százalék. Bár a közlekedési gépgyártás az elmúlt 3 évben mintegy 20 ezerrel bővítette alkalmazottainak számát, ennek dacára mindmáig az iparban foglalkoztatottaknak csupán alig valamivel több mint 10 százalékát adja (501 ezerből 54,7 ezret). Jozef Uhrík szerint a termelés növekménye olyan gyors, hogy az még a legmerészebb terveket is felülmúlja. Ráadásul 2006-tól az ágazatot tovább izmosítja a nagyszombati Peugeot-Citroen termelése is. További fontos fejleménynek számít az autóipar hozzájárulása Szlovákia kiviteli mérlegének javításához. Tavaly az ország exportja 803 milliárd koronára rúgott, ebből az autóipar részesedése 250,8 milliárd korona volt, azaz a kivitel több mint 31 százalékát adta. Természetesen az ágazat importra is szorul, ennek dacára az egyenlege módfelett kedvező: a kivitele 2003-ban 90,7 milliárd koronával haladta meg a behozatalt, ezen belül a pozsonyi Volkswagen 73,2 milliárd koronával járult hozzá a kiviteli oldal erősítéséhez. Jozef Uhrík szerint e fejlemény azzal magyarázható, hogy az itteni autógyárak már nem mint egyszerű összeszerelő üzemek működnek, hanem a kiterjedt alvállalkozói körnek köszönhetően folyamatosan nő az egy főre eső hozzáadott-érték. A hazai alvállalkozók egyébként nemcsak a Volkswagennek szállítanak, hanem olyan rangos gyártóknak is, mint a Ford, a Porsche, az Audi, a Citroen vagy a Mercedes. A pozsonyi Volkswagen szintén fejlődik, a Golf típus gyártása háttérbe szorul, s egyre inkább a bonyolultabb, nagyobb tudást igénylő terepjárók, a VW Touareg, a Porsche Cayenne és az Audi Pikes Peak dzsipek előállítására tevődik át a hangsúly. Az előbbi kettőből idén 90 ezer, illetve 40 ezer darab legyártásával számolnak.

Az érem másik oldala viszont, hogy hiába fejlődik dinamikusan a hazai autóipar, Szlovákia motorizáltsága még mindig messze elmarad a kívánatostól. Olyannyira, hogy a visegrádi négyek és a három balti ország csoportján belül sereghajtókká váltunk. 2002-ben nálunk 4,05 főre jutott egy gépkocsi, míg például Csehországban e mutató 2,85, Észtországban 2,95, Lengyelországban pedig 3,58. A tartósan alacsony autóeladásoknak köszönhetően a járműpark viharosan elöregszik, jelenleg a gépkocsik átlagos életkora megközelíti a 15 évet. (shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?