Szórakozás helyett spórolnak a diákok

A főiskolások több pénzt takarítanak meg, mint amennyit szórakozásra fordítanak, a kiadásaik legnagyobb részét azonban lakhatásra és élelemre költik – derítették ki a Szlovák Takarékpénztár elemzői, akik szerint az egyetemisták átlagos havi bevétele 273 euró körül mozog.
ÚJ SZÓ ONLINE

2018. július 26. 19:49

egyetemisták
A fiatalok az állásbörzék kínálatából is csemegézhetnek - TASR-felvétel

A Szlovák Takarékpénztár által megkérdezett főiskolások fele az egész év folyamán vállal alkalmai munkákat, a másik felük erre csak időnként kerít sort. „A főiskolák és egyetemek többsége a nagyobb városokban található, ahol nagyobbak a lakások bérleti díjai, emiatt a diákok kiadásainak az ötödét a lakhatási költségek teszik ki. A pénzük további negyedét élelemre fordítják, így nem csoda, hogy egyre több diák kénytelen munkát vállalni az egész év folyamán” – nyilatkozta Lenka Buchláková, a Szlovák Takarékpénztár elemzője, aki szerint a diákoknak kedvez az egyre súlyosabbá váló munkaerőhiány is.

A most közzétett elemzés egyik meglepetése, hogy a diákok egyre felelősebben gondolkodnak, és a havi bevételeik nagyjából 16 százalékát a nehezebb időkre teszik félre, ahelyett, hogy szórakozásra költenék. „Sokan már a főiskolás éveik alatt a későbbi lakásvásárlásra takarékoskodnak, ami már csak azért is indokolt, mert ha jelzáloghitelt szeretnének, ahhoz az új szabályok szerint már saját forrással is kell rendelkezniük” – tette hozzá Buchláková. A Szlovák Takarékpénztár elemzése a középiskolások pénzügyi szokásait is felmérte. „A középiskolások nagyjából harmada rendszeresen, a felük időnként vállal alkalmi munkát, miközben az átlagos havi bevételük 78 euró körül mozog” – mondta Buchláková.

Nagy változások előtt az egyetemek

2018. június 20. 12:41

Nagy változások előtt az egyetemek

Annak ellenére, hogy egyre több fiatal dolgozik, rengetegen hajtják magukat olyan adósságokba is, amelyeket a későbbiekben képtelenek visszafizetni. Csak az Eos Ksi Slovensko követeléskezelő társaság nyilvántartásában 22 ezer olyan 28 évnél fiatalabb található, akik együttesen 27 millió eurós tartozást halmoztak fel. Egy fiatal adósra így átlagosan 1223 eurós tartozás jut, miközben a többségük Kassa és Eperjes megyében él. „A regionális eloszlás az általános gazdasági helyzettel magyarázható. Míg a nyugati járásokban könnyebb munkát találni, a keletiekben még mindig nagyobb az állástalanok aránya, így többen kerülnek olyan helyzetbe, amikor már csak a hitelfelvétel segít” – mondta Peter Hetteš, az Eos Ksi Slovensko kereskedelmi igazgatója. Vannak krónikus visszaesők is. „A rekorder egy eperjesi fiatal, 12 különböző kölcsönnel, míg a legnagyobb tartozás 175 ezer euró, amit egy Zsolna megyei fiatal halmozott fel” – tette hozzá Hetteš. (mi, TASR)

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
koronavírus

Koronavírus: két új fertőzöttet találtak tegnap Szlovákiában

Boris Kollár

Ha Kollár nem kap bizalmat, a Sme rodina távozik a koalícióból

A RegioJet bővítené a Pozsony és Komárom közötti járatokat

RegioJet: leállhat a vonatforgalom a Komárom–Pozsony vonalon

koronavírus

Ez a COVID-19-vizsgálat leggyakoribb oka Szlovákiában

ddd

Nyolcvan éves Ringo Starr

f

Újra megnyílt a turisták előtt a füleki vár

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.