Szlovákia támogatja a fokozott pénzügyi szigort

Pozsony |

<p>Szlovákia aktívan kivette a részét az uniós fiskális paktumról szóló kormányközi szerződés kidolgozásából, sőt további szigorításokat is javasolt – közölte tegnap Ivan Mikloš pénzügyminiszter, aki a hét eleji, Brüsszelben folytatott pénzügyminiszteri találkozók eredményeit ismertette.</p>

A pénzügyi fegyelmet fokozó, az államháztartási hiány visszaszorítását szolgáló intézkedéscsomagba szlovák kezdeményezésre belevették, hogy a hiányt ne lehessen mérsékelni a magán nyugdíjpénztárak pénzének államosításával – Mikloš ezzel a magyar gyakorlatra célzott, az Orbán-kormány tavaly ugyanis csak a nyugdíjpénztári vagyon eltulajdonítása árán tudta a megengedett szint alá szorítani a deficitet.

A másik fontos kitétel, hogy az ún. PPP-programok, vagyis az állami és magánerős finanszírozású beruházások költségterheivel se lehessen trükközni. Korábban ugyanis az volt a gyakorlat, hogy ennek terheit csak akkor vették figyelembe, amikor az állam törleszteni kezdett a magánberuházók irányába, most viszont már az első évtől figyelembe kell venni a nálunk főleg az autópályák építésénél alkalmazott PPP-konstrukció költségvonzatát. A pénzügyminiszter nem is leplezte, hogy e lépéssel a Fico-kormány korábbi gyakorlatának szeretne gátat szabni.

Az eurózóna pénzügyminiszterei a hét elején megállapodtak az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) szerződésének módosított szövegéről, valamint előkészítették a fiskális paktumról szóló kormányközi szerződés előzetes anyagát a január 30-i csúcstalálkozó vitájára. A várhatólag júliustól életbe lépő mechanizmus elvben akár 500 milliárd eurós támogatás nyújtására is képes (Szlovákia idén 132 millió eurót fizet be a közös alapba), azonban forrásaiból csak az az ország meríthet, amelyik ratifikálja a fokozott pénzügyi fegyelemre vonatkozóan készülő paktumot is. (akt., SITA, só)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?