Szigorúbb pénzfelügyelet jöhet a krízis után

Pozsony |

<p>Ha lecseng az Európában még mindig erőteljesen érzékelhető gazdasági válság, akkor az Európai Unió tagállamai a krízist kövezően jóval nagyobb államadósságot cipelnek majd magukkal.</p>

Szigorúbbá válik az unió felügyelete és a pénzpiacok tevékenységét is a korábbinál szigorúbban követik majd – állítja Marek Gábriš, a ČSOB pénzintézet vezető elemzője. Az adósság növekedése Szlovákiára is vonatkozik, hiszen a válság kitörésének évében a bruttó hazai össztermékhez (GDP) mért adósságállomány 27,9% volt, idén viszont már túlléptük az 50 százalékot, ami növekvő törlesztőrészleteket jelent. Ha a válság lecseng, azok az államok maradnak jobb pozícióban, amelyeknél a bérköltségek nem szabadultak el, ahol a termelékenység üteme mindig egy lépéssel a bérek emelkedése előtt járt.

További fontos szempont, hogy áldozni kell a tudományra és a kutatásra: nem véletlen, hogy az élbolyban halad Finnország, Dánia vagy Svédország, mert ezekben az országokban a GDP több mint 3%-át fordítják kutatási célokra, míg Szlovákiában csupán a 0,6%-át.

Tomáš Sedláček, rangos cseh gazdasági elemző azt emelte ki, hogy Európában először fordul elő, hogy egy elhúzódó és fájdalmas válság nem torkollik háborúba. Ehelyett az unió tagállamai, ha nehézkesen és vontatottan is, de megpróbálnak egymásnak segíteni. Sőt, mindeddig arra sem került sor, hogy az egyes államok leértékeljék nemzeti valutájukat, így próbálva versenyelőnyhöz jutni, és kereskedelmi háborúk kirobbanásának sem vagyunk tanúi. Vagyis bár lehet szidni az Európai Unió nehézkességét, ám összességében a tagok a békés megoldásokat választják, mert érzékelik, hogy nehéz időkben nem a konfrontáció, hanem a kooperáció a megoldás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?