Szenvedő gyümölcsösök

<p>Az óriási hőségek komoly nyomokat hagynak az idei gyümölcstermésen is. Előreláthatólag mintegy 10&ndash;15 százalékos termésvisszaesésre lehet számítani az elmúlt évihez képest. A termesztők azonban nem csupán az időjárási viszontagságokkal küszködnek, hanem az orosz élelmiszer-embargó, valamint a bonyolult hazai certifikációs hálózat is alaposan megnehezíti életüket.</p>

„A júliusi, valamint az augusztus közepéig tartott óriási kánikula miatt azonnal szakszerűen tárolni kell a betakarított gyümölcsöt, s aki nem rendelkezik ilyen lehetőségekkel, annak mihamarabb értékesíteni szükséges a termést. Máskülönben az az értékét veszti” – mondta lapunknak Patasi Ilona, a Szlovákiai Agrárkamara (AKS) elnöke. Marián Varga, a Szlovákiai Gyümölcstermesztők Szövetségének elnöke megkeresésünkre kifejtette, hogy a hivatalosan jegyzett szlovákiai gyümölcsösök nagyon gyengén vannak kihasználva. „Igaz ugyan, hogy mintegy hétezer hektárnyi terület szerepel a kimutatásokban, viszont ennek csupán a felén hoznak létre piaci értékeket a termesztők. Ez nagy kár, mivel nagyobb odafigyeléssel Szlovákia a jelenleginél jóval jelentősebb helyet foglalhatna el az európai gyümölcspiacon. Bátran kijelentem, hogy például a szlovákiai almatermesztés világviszonylatban sem vall szégyent, csak elveszünk a nagyok között” – szögezte le Varga.

Megtizedelt termés

A Galántai járásban található Alsószeli községének része Körtvélyes, ahol még nem dobták be a törülközőt a gyümölcstermesztésben, annak ellenére, hogy évről évre könyörtelenebb az ágazat helyzete. Az ottani mezőgazdasági szövetkezetben 43 hektárnyi a gyümölcsös. „A nagy szárazságok nálunk is megtizedelték az idei termést. Főleg a gyérebb levélzetű, mintegy 5–6 éves almafáink termését viselték meg a kánikulai napok. Ebből eredően csaknem 20 százalékos terméskiesést feltételezünk. A dúsabb levélzetű almáink nem szenvedtek annyira jelentős mértékben. A gazdaságban 22 hektáron termesztünk almát” – részletezte Iveta Dobrá, a szövetkezet gyümölcstermesztési részlegének a vezetője. Az értékesítési árakkal kapcsolatban megjegyezte, hogy átlagosan 40 centért adtak eddig túl a termésen, ehhez az adót még hozzá kell hozzászámítani. Saját, szövetkezeti boltjukban átlagosan 80 centért adják az alma kilóját. Abban reménykedik a részlegvezető, hogy a kései fajták értékesítési ára valamivel magasabb lesz majd. Agrárszakemberek számításai szerint egy kilogrammnyi alma előállítási költségei átlagosan 34 cent körül mozognak. „A nagy-mértékű behozatal egyértelműen fékezi a hazai termesztők előállítási tempóját, de ugyanakkor azt is tapasztalom, hogy a vásárlóerő hanyatlóban van. Lényegében ezen nem is nagyon lehet csodálkozni, hiszen a 300 eurót alig meghaladó havi keresetekből először a kenyeret és a húst kell biztosítani a család asztalára, aztán jöhet esetleg a gyümölcs” – fejtette ki a körtvélyesi részlegvezető.

Novemberi mérlegvonás

Őszibarackot csaknem 9 hektárnyi területen termesztenek Körtvélyesen, és Dobrá szerint nem panaszkodhatnak erre az évre, s nincsenek különösebb gondjaik az értékesítéssel sem. „Jól termett a mintegy 5 hektárnyi cseresznyénk, együttesen nyolcvanöt tonnányi termést gyűjtöttünk be. Az értékesítési árak szintje átlagosan véve elérte az 1,50 eurót” – fűzte hozzá a gyümölcstermesztési részleg vezetője. Az elmúlt héten néhány nap alatt 110 milliméternyi csapadék hullott Körtvélyesen, a kánikula idején pedig állandóan működésben volt a csepegtetős öntözőrendszerük. Az idény zárszava valamikor novemberben várható, akkor fejezik be ugyanis az almatermés betakarítását.

„A mi munkánk szinte elképzelhetetlen idénymunkások nélkül. Ebben az évben is jöttek és jönnek, egyrészt diákok, illetve egyetemisták, de ugyanúgy nyugdíjasok is. A gyümölcsösben ugyanis mindössze 12 embert foglalkoztatunk állandó munkaviszonyban. Holott köztudomású, hogy ez az ágazat igencsak kézimunkaerő-igényes, ugyanúgy, mint a zöldségtermesztés is” – mondta Iveta Dobrá.

A termesztők egyértelmű véleménye, hogy az ágazatot mindenképpen segíteni kellene. A szlovákiai gyümölcstermesztők kereskedelmi mérlege ugyanis jelenleg eléri a 6 millió euró mínuszt. S ha nem kap pénzinjekció(ka)t az ágazat, akkor tovább hanyatlik és szenved.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?