<p>Kiosztották az Év szállása 2014 verseny díjait: közel 250 ezer vendégértékelés és 40 ezer szavazat, valamint a szakmai zsűri véleménye alapján az idén a felsőtárkányi Bambara Hotel kapta az elismerést - közölte a versenyt elindító Szallas.hu portál az MTI-vel csütörtökön.</p>
Szallas.hu: díjazták az év legjobb szálláshelyeit
Budapest |
A versenyben három fő kategóriában hirdettek győztest. Az Év szállása mellett átadták az Év feltörekvő turisztikai települése díjat, amely Abádszalóké lett, az Év turisztikai települése címet pedig a Veszprém megyei Csesznek nyerte el. A közlemény kiemeli, hogy az előző évinél lényegesen több szavazatot kaptak a Tisza-tavi települések az Év szállása versenyben, ami a környék fejlesztését szolgáló nemzeti program hatásának is tulajdonítható. Az egy szálláshelyre eső foglalások száma Abádszalókon nőtt a leginkább, amivel a település kivívta az Év feltörekvő turisztikai települése címet. Ráadásul itt található az Év innovatív szálláshelye különdíjjal jutalmazott Butik Design Rooms is, ahol minden szoba más-más hangulatot idéz a tópart életéből. Kiemelkedően teljesített a versenyben a szomszédos megye is: a felsőtárkányi Bambara Hotel lett az Év szállása a népszerűségi, a minőségi és a szakmai szempontok összesítése alapján. Szintén Heves megyében található a 2014-es év romantikus szálláshelyének választott Kastélyhotel Sasvár Resort, valamint a 4-5 csillagos szállodák között a minőségi díj első két helyezettje és a szakmai díj nyertese is. A közlemény szerint egyre erősebb a verseny az apartman kategóriában, ami a családi utazások növekedésének az eredménye. A Szallas.hu versenyében az idén külön díjazták a családbarát szállásokat is: az elismerést a gyulai Családi Wellness Hotel és a sümegi vár melletti Hotel Kapitány megosztva kapta. A közlemény idézi Szigetvári Józsefet, a Szallas.hu ügyvezetőjét, aki elmondta: nem véletlen, hogy egyre több kistelepülés büszkélkedhet kiemelkedő színvonalú vagy népszerűségű szálláshelyekkel. A szállásfoglalók 80 százaléka interneten tájékozódik, ahol térképes kereső is rendelkezésre áll, így az árak mellett a környékbeli látványosságok és programlehetőségek is egyszerűen áttekinthetők - tette hozzá az ügyvezető. A vendégértékelések jelentősége is töretlenül nő, csak az idén közel 90 ezret adtak le a portál felhasználói. A Szallas.hu az idén külföldi szálláshelyeket is versenyeztetett: a hotelek közül a székelyföldi Szovátán található Hotel Szeifert, míg az apartmanoknál a horvátországi Crikvenica településen a 3 Palme Apartmani bizonyult a legjobbnak. A cég öt kontinensen több mint 120 ezer hotel, panzió, apartman és vendégház kínálatát közvetíti az utazni vágyóknak. A honlapnak több mint 700 ezer regisztrált felhasználója van, és havonta mintegy másfél millió látogató keresi fel. A szálláshelyek kiválasztását közel 250 ezer független vendég értékelése könnyíti meg. A Szallas.hu csoporthoz tartozik a diszkontáras csomagokat kínáló Szallasguru.hu, valamint a konferenciákhoz és egyéb céges rendezvényekhez helyszínt biztosító KonferenciaHotelek.hu.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 12.20.
A férfi az ablakon át menekült felesége elől!
2024. 10.17.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.