Sok a fiatal munkanélküli és a betöltetlen állás Ausztriában

Bécs |

<p>Magas a fiatal munkanélküliek száma Ausztriában, ugyanakkor sok a betöltetlen, szakképesítést igénylő pályakezdő pozíció is &ndash; derül ki az osztrák szociális minisztérium felméréséből.</p>

A megkérdezett cégek 85 százaléka arra panaszkodik, hogy sok pályakezdő, a hiányos képzettsége miatt, nem tudja betölteni a megpályázott állást. A cégek leginkább az alapvető készségek, mint a szövegértő olvasás, számolás vagy írás hiányára panaszkodnak. Ehhez jön még az illem- és nyelvi tudás hiánya.    A nemzetközi tanulói teljesítménymérésére szolgáló 2013-as Pisa-tanulmány szerint korcsoportonként 13 és 17 ezer osztrák fiatalnak nagyon alacsony a tudása.    Ennek következményei megmutatkoznak az álláspiacon is. Ugyan júliusban több mint negyvenezer 25 év alatti fiatal volt munkanélküli, az osztrák vállalatoknál négyezer betöltetlen gyakorlati képzést kínáló hely volt.    A nyugdíjasok száma nő, a képzett pályakezdők száma pedig csökken – mondta Martin Gleitsmann, a gazdasági kamara osztályvezetője. Úgy fogalmazott: ha a szociális beilleszkedés terén előfordulnak hiányosságok, akkor természetes, hogy a cégeknek problémájuk lesz az alkalmazottal.    A kamara képviselője elmondta: a munkaerőpiacon évente nagyjából tízezer hiányos képzésű fiatal jelenik meg. Hangsúlyozta: a demográfiai változások miatt ez megengedhetetlen, az osztrák iparnak jól képzett munkaerőre van szüksége.     A felmérés szerint a 2000-ben tinédzserkorukat élő, mostani huszonévesek igazi kihívást jelentenek a cégeknek.    Őket a vállalatoknak másképpen kell kezelniük – mondta a McDonald’s Ausztria hr-igazgatója. Úgy érvelt: ezeknek a fiataloknak a munkájuk során teljes rugalmasságra van szükségük és mindig közvetlen visszajelzést várnak a feletteseiktől, ekkor lesznek igazán fontos részesei a csapatnak.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?