Rossz idők jönnek a feketén taxizókra

Pozsony |

<p>Míg eddig csak a munkafelügyelet ellenőrizhette a taxisofőrök engedélyét, újonnan már az önkormányzatoknak is lehetőségük lesz erre.</p>

A taxisoknak többféle szankcióval kell szembenézniük, megbírságolhatók lesznek például az autó rossz műszaki állapotáért vagy a fölöslegesen levezetett kilométerekért.

A törvénymódosítás két táborra osztotta a taxisofőröket. Azokra, akik határozottan elutasítják az új szabályozást, és azokra, akik bíznak benne, hogy az új rendszer végre igazságos vállalkozási feltételeket teremt. A szakma szerint sok taxisofőr feketén, engedély nélkül dolgozik, nem fizet adót és más díjakat sem. Ezek az ügyeskedők ezért jobb árakat tudnak kínálni az ügyfeleiknek, tehát olcsóbbak azoknál, akik betartják a törvényeket.

A vonatkozó jogszabályt azután módosították, hogy kiderült, az autók rossz műszaki állapotáért vagy az ügyfelek átveréséért senki sem büntette a taxisokat. Újabban az önkormányzatok feladata lesz az ellenőrzés. „A legszigorúbb büntetés az engedély bevonása lesz. A taxis társaságok ügyfeleinek garantálni fogjuk a kilométerek díját, tudni fogják, hogy kinek az autójában ülnek, és hogy a sofőrnek megvan-e a szükséges engedélye” – nyilatkozta Ľubomír Andrássy, a pozsonyi főpolgármester szóvivője. Az önkormányzatok által kiszabható pénzbírság maximum 160 euró lehet.

Michal Kaliňák, a Szlovákiai Falvak és Városok Társulásának (ZMOS) szóvivője úgy véli, az új jogszabály nagyobb teret biztosít az önkormányzatoknak, hogy megvédjék a polgáraikat és a vendégeiket a tisztességtelen vállalkozóktól. Néhány taxisofőr szerint viszont a törvény nem jelent megoldást, ugyanis aki eddig csalt, az ezután is megtalálja a módját annak, hogy megkerülje az előírásokat.

Szerintük a megoldás az lenne, ha az engedély nélkül fuvarozó taxisoknak a jogosítványát is bevonnák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?