Romlott a fizetési morál

Pozsony |

<p>Szlovákiában tavaly 407 cég ment csődbe, ami újabb történelmi rekord. A legnagyobb problémát a lánctartozások okozzák, a nagy cégek ugyanis gyakran nem fizetnek a kisebb beszállítóiknak, aminek ez utóbbiak és ezek alkalmazottai isszák meg a levét.</p>

Hogy Szlovákiában egyre több cég kénytelen lehúzni a rolót, az a társaságok fizetési moráljának romlásával magyarázható – derül ki az Euler Hermes követeléskezelő társaság elemzéséből. Eszerint a fizetési határidő lejárta utáni követelések száma az elmúlt időszakban ugyan lényegileg nem változott, az ilyen tartozások összege azonban az elmúlt egy évben csaknem a harmadával nőtt. Legutóbb a gazdasági válság kirobbanását követő évben, 2009-ben volt ilyen rossz a helyzet. „Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy tavaly jóval több nagyobb cég jutott a fizetésképtelenség határára, amit jól példáz az olyan nagy építőipari vállalatok csődeljárása is, mint például a Doprastav és a Váhostav” – nyilatkozta Tomáš Jurík, az Euler Hermes igazgatója. Márpedig az ilyen nagy cégek problémái katasztrofális hatással vannak a beszállítóikra, hiszen ha nem jutnak hozzá időben a pénzükhöz, ők is fizetésképtelenné válnak. A végeredmény: újabb csődök és elbocsátások. Ha a cégek szeretnék behajtani a követeléseiket, érdemes időben megegyezniük a partnereikkel. A peren kívüli egyezségek során a cégek a követeléseik több mint 50 százalékát voltak képesek behajtani. Ha azonban az adós cég ellen csődeljárás indul, a behajtott követelések aránya már 10 százalék alatt mozog. A legnagyobb gondok az építőiparban vannak, az említett nagy társaságok fizetésképtelensége miatt ugyanis dominóként dőltek be a kisebb beszállítók – állítja Jurík. A fizetésképtelenség a legkevesebb problémát ezzel szemben a távközlési és számítógépes szektorban, valamint a gyógyszer- és autógyártásban okozza. Az Euler Hermes összeállította azon országok listáját is, ahol a legkönnyebben és a legnehezebben lehet behajtani a követeléseket. A 44 országot tartalmazó lista első helyein Svédország, Németország és Ausztria foglal helyet, ahol a legkönnyebb behajtani a követeléseket. Szlovákia a nem túl kedvező 37. helyen van, míg a lista végén Oroszország, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emirátusok található. Ez utóbbiakban szinte reménytelen vállalkozásnak tűnik az adósság behajtása. (TASR, mi)   
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?