Rendkívüli bankadót vezet be a kormány

Pozsony |

<p>Közel 50 millió euró többletbevételre számít a szlovák kormány abból a banki különadóból, amelynek bevezetését hétfőn - a Szlovákiában működő bankok képviselőivel való találkozóját követően - erősítette meg Robert Fico kormányfő.</p>

A rendkívüli banki adó a szlovák miniszterelnök szerint csak az idei évre vonatkozó, egyszeri adóteher lesz. A jövő évtől azonban a már korábban bevezetett bankadó szintje emelkedne. Az intézkedést a közkiadások konszolidációjának szükségességével valamint a szlovákiai bankoknak az előző években elért rekordbevételeivel indokolja Robert Fico.

A kormányfő ugyan ezúttal nem említette, milyen mértékben emelkedhetne 2013-tól a bankadó, arra viszont rámutatott, hogy ebből a fajta adóteherből már a jövő évben 100 millió euró bevételre számít az állam. Robert Fico egy korábbi nyilatkozatában ugyanakkor azt mondta: el tudja képzelni, hogy a Radičová kabinet idején jóváhagyott bankadó szintjét a jelenlegi 0,4 százalék helyett 0,6-0,7 százalékra emelné.

Robert Fico a bankok képviselőivel való egyeztetését követően arról beszélt: több oka is van annak, hogy a bankok megemelt adóterhek formájában vegyenek részt a közkiadások konszolidációjában. A szlovák miniszterelnök szerint az egyik ok, hogy a pénzintézetek bevételei az utóbbi két évben rekord nagyságúak voltak és a szlovákiai bankok egyébként is jobb kondícióban vannak, mint a külföldi székhelyű anyavállalataik. Hozzátette: a banki adóterhek ilyen formájú emelésének további oka az is, hogy Szlovákia nem tudja megadóztatni a pénzintézetek által külföldre kifizetett osztalékokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?