Rekorder a piacszerzésben

Pozsony. A Telefónica O2 távközlési társaság egy éve lépett a szlovák piacra, ez idő alatt 9 százalékos piaci részesedést szerzett. Alig 10 napra volt szüksége ahhoz, hogy 100 ezer ügyfélre tegyen szert, ami rekordnak számít – mondta tegnap Juraj Šedivý, a cég vezérigazgatója.

Pozsony. A Telefónica O2 távközlési társaság egy éve lépett a szlovák piacra, ez idő alatt 9 százalékos piaci részesedést szerzett. Alig 10 napra volt szüksége ahhoz, hogy 100 ezer ügyfélre tegyen szert, ami rekordnak számít – mondta tegnap Juraj Šedivý, a cég vezérigazgatója. Szerinte sikerült lendületet vinniük a hazai mobiltelefonok világába, azóta élesebb a konkurencia, az áraikat csökkenteni kényszerülő riválisok is már áfával együtt tüntetik fel termékeik végösszegét. Šedivý szerint terjeszkedésük még gyorsabb volna, ha már érvényesülne a számátvitel lehetősége, ám ez minden igyekezetük ellenére eddig nem valósult meg. A Telefónica 2008 első negyedévében lehetővé teszi, hogy az ügyfeleik készülékeiket pénzautomaták útján töltsék fel letelefonálható percdíjjal. (só)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?