Piacvédelmet és szabályozást követelnek

Nyitra.

Nyitra. A szlovákiai cukorgyártók, valamint cukorrépa-termesztők szövetsége közös petíciót fogalmazott meg, amelyben arra szólítja fel a parlament, a kormány, valamint földművelésügyi, a gazdasági és pénzügyminisztérium illetékeseit, hogy teljesítse a piacvédelemre, a piacszabályozásra és az Európai Bizottság által nyilvánosságra hozott cukorkvótára vonatkozó követeléseit. Minderről tegnapi nyitrai konferenciájukon tárgyaltak a két szövetség képviselői. A piacvédelem terén azt szeretnék elérni, hogy az illetékes állami hivatalok bírálják felül a jelenleg érvényben lévő vámuniós szabályozást annak érdekében, hogy csökkenjen az országba közvetett módon beáramló cukor mennyisége. Az ilyen módon behozott cukornak a további feldolgozást követően el kellene hagynia az országot, ám a hiányos vámstatisztikák miatt nem tudni, valójában mekkora mennyiség marad itt belőle, komolyan veszélyeztetve a szlovákiai cukorpiac stabilitását. Ami a piacszabályozást illeti, az európai uniós standardnak megfelelő piaci rendtartás elfogadását sürgetik a cukorgyártók és cukorrépa-termesztők. Erre már csak azért is szükség van, mivel az EU a cukorrépa és a tej esetében jól működő kvótarendszert követel meg a csatlakozni kívánó országoktól. A petíció aláírói végül arra szólítják fel az illetékes állami hivatalokat, hogy fogadják el az Európai Bizottság Szlovákia számára közzétett cukorkvóta-javaslatát (189 760 tonnás „A”, valamint a 18 976 „B” kvóta), mert az a termelők és feldolgozók számára egyaránt elfogadható. Ha azonban azt tapasztalnák, hogy bizonyos szlovák állami szervek igyekeznek csökkenteni a nemzeti kvótát, azt a hazai cukorrépa-termelők, -feldolgozók és az ágazatba befektetők érdekeit sértő magatartásként értelmezik. A konferencián egyebek közt elhangzott, hogy míg a hazai cukorfogyasztás évek óta körülbelül 230 ezer tonna körül mozog, addig ennek a kielégítéséből egyre kisebb mértékben részesülnek a hazai cukorgyárak, tavaly például alig több mint 50 százalékban. Amennyiben ez az irányzat így folytatódna, a jelenlegi 30 ezer hektárnyi cukorrépa-termesztési területet mintegy 20 ezer hektárra kellene csökkenteni. Hiszen sem a cukorrépa-termesztőknek, sem a cukorgyáraknak nem érdeke a kivitel, ami – tekintettel a költségeket egyáltalán nem tükröző világpiaci árakra – magasan veszteséges. Annak ellenére, hogy a hazai termelők és cukorgyárak teljes mértékben fedezni tudnák a szlovákiai cukorszükséglet, évről-évre nagyobb mennyiségű cukrot importáltunk különböző formában. Éppen ennek az áldatlan helyzetnek az orvoslása érdekében született a fentiekben taglalt petíció is. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?