Az emberek hajlamosak az öncélú fogyasztók címkét ráaggatni a fiatalokra, pedig ez nem jellemző – a 17 európai országra kiterjedő, Szlovákiában most közzétett Cetelem Körkép szerint a fiatalok spórolósabbak az idősebbeknél. Nem ez azonban az elemzés egyetlen meglepetése.
Pénzszórás helyett inkább spórolnak a fiatalok
A BNP Paribas bank legújabb, Cetelem Körkép 2018 címen közzétett felmérésében a 18–35 éves korosztály, vagyis az úgynevezett Y generáció fogyasztási szokásait vette górcső alá, arra is kíváncsi volt azonban, hogyan ítélik meg önmagukat a fiatalok, és mi a véleményük róluk az idősebb generációknak. Nem véletlenül áll az idei kutatás fókuszában az Y generáció: ez az a korosztály, amely radikálisan írja felül a tipikus fogyasztói szokásokat, ráadásul egyre nagyobb arányt képvisel a vásárlók körében.
Több megtakarítás
„Hajlamosak vagyunk az öncélú fogyasztók címkét ráaggatni a fiatalokra, pedig a felmérés szerint ez nem jellemző: a 35 év alattiak csaknem háromnegyede saját bevallása szerint inkább spórol, mintsem szórná a pénzt. Pedig a lehetőségük meglenne a költekezésre, 38 százalékuk szerint ugyanis több pénz állt a rendelkezésükre az elmúlt évben, mint azt megelőzően” – nyilatkozta Nathalie Nesrin Gonin, a BNP Paribas szlovákiai fiókjának a vezetője. A fiatalok megfontoltsága szerinte abban is tetten érhető, hogy kétharmaduk tervezi megtakarításait növelni az elkövetkező egy évben, ami az ötödével magasabb a teljes népességre mért átlagnál.
A család az első
A 35 év felettiek a saját életükben a legfontosabb dolognak az utazást, a világ felfedezését tartják. Mi lehet a listavezető az Y-oknál? A válasz meglepő: a családjukkal és szeretteikkel eltöltött idő. Ezt majd 60 százalékuk sorolta az első helyre. A második helyen a stabil munkahely található, olyan esélyeseket utasítva maga mögé, mint az egészséges életmód, a művelődés és az utazás.
Szeretnek vásárolni
Általánosan elfogadott vélekedés a 18–35 évesekről, hogy a vásárlást az interneten intézik. Gonin szerint azonban ez egyáltalán nincs így: a felmérésben megkérdezettek alig 16 százaléka nyilatkozott úgy, hogy kulturális termékeket kizárólag neten vesz, míg a technológiai termékeknél 9, a háztartási gépeknél 8 százalékos ez az arány. Az adatokból kiolvasható, hogy a fiatalabb korosztály a webshopok mellett erősen vonzódik a klasszikus üzletekhez. Míg azonban az uniós átlagot tekintve a fiatalok 47 százalékának öröm a bevásárlás, és csak 28 százalékuknak teher, Szlovákiában a fiatalok 42, Magyarországon pedig az 59 százaléka vallotta be, hogy a bevásárlás számukra nem okoz örömet.
Túlzott önbizalom
A Cetelem felmérésének az egyik meglepetése, hogy mennyire máshogy ítélik meg önmagukat a fiatalok, mint az idősebbek őket. A legnagyobb kontraszt az érettség esetében mutatkozik: az Y generáció európai tagjainak 41 százaléka tartja magát megfontoltnak, míg a 35 év felettieknek csupán 6 százaléka gondolja ugyanezt róluk, sőt, 32 százalékuk egyenesen éretlennek minősíti a fiatalabbakat. Szintén szakadéknyi a különbség a szorgalom megítélésében: miközben az ifjabbak 34 százaléka véli úgy, hajlandó erőfeszítéseket tenni céljai elérése érdekében, az idősebbeknek mindössze 7 százaléka hiszi ezt róluk. Mi több, 28 százalékuk szerint a 35 év alattiak lusták és fáradtak. (mi)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.