Osztalékokból 440 milliót szedhet be a államkassza

Pozsony |

<p>Mintegy 439,1 millió eurós bevételre tesz szert az idén az osztalékokból a szlovák államkassza, ami 141 millióval több a korábban vártnál - közölte a Nemzeti Vagyonalap (FNM) pénteken.</p>

Az osztalékok konkrét nagyságáról az egyes részvényesi közgyűlések döntenek, s a pontos adatok csak azok lezajlása után lesznek ismeretesek" - áll az alap közleményében.
Az FNM becslése szerint a jövő évben ez az összeg 396,5 millió euró lesz. "Egyelőre becsült adatokról van szó. Amennyiben a kormány és a parlament magánosításokról hoz döntést, úgy azok befolyással lesznek az osztalékok nagyságára is" - mutat rá a közlemény.
Az osztalékokból befolyó összeg felhasználásáról a nemzeti vagyonalap javaslata alpján a kormány és a parlament dönt.
Az alap ugyanakkor közölte, hogy idei összbevételei várhatóan 695,19 millió eurót tesznek ki. Idei tervezett kiadásai 635,855 millió euróra rúgnak.
Egy korábbi kormánydöntés szerint az FNM 2014-ben befejezi működését, miután addigra várhatóan lezárul a privatizáció.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?