Őszi áreső vár a bútorüzletekben

<p>A gazdasági válság miatt bútorból is kevesebbet vásárolunk, a kereskedők és a gyártók így egyre ádázabb harcot vívnak a vevőkért.</p>

A nyertes természetesen a vevő, hiszen a nagy kereskedők vásárlócsalogató akcióinak köszönhetően akár 50 százalékkal olcsóbban juthatunk hozzá egyes bútorokhoz.

A kereskedők szerint a bútorok áresése az év hátralévő hónapjaiban is folytatódik, ami részben annak köszönhető, hogy a gyártók olcsóbban jutnak hozzá az alapanyagokhoz. Ráadásul a kereskedőkhöz hasonlóan a gyártók is szűkítették a haszonrésüket, aminek köszönhetően a bútorok ára átlagosan mintegy 8-12 százalékkal csökkent – állítja Peter Meier, a Nábytok Galan pénzügyi igazgatója. A legnagyobb áresést az irodabútorok esetében könyvelhettük el, egyes konyhabútorokat azonban a korábbiakhoz képest a harmadával olcsóbban árusítják.

Kisebb-nagyobb mértékben csaknem az összes hazai bútorkereskedő visszafogta az árait. Az IKEA szerint az elmúlt évhez képest átlagosan 7 százalékkal csökkentették az áraikat, aminek köszönhetően sikerült megtartaniuk a vásárlóikat. Az Asko Nábytok Kft. 20 százalékkal adja olcsóbban az ülőgarnitúráit és ágyait. Hasonló mértékű, mintegy 19 százalékos áresésben lehet részük a Decodom azon vásárlóinak is, akik konyhabútort szeretnének venni. Ján Boledovič, a Decodom marketingosztályának a vezetője szerint azonban az ebédlőbútorokra még ennél is nagyobb, mintegy 40 százalékos kedvezményt kínálnak. A társaság a jövő hónaptól ráadásul újabb, 3 hónapos kedvezményes akciót indít, amelynek köszönhetően a legújabb bútorokhoz is olcsóbban juthatunk hozzá. A konkurencia által odadobott kesztyűt a Kika is felvette, amely 100 kiemelt termékre jelenleg 50 százalékos árkedvezményt nyújt. A vásárlócsalogatásban egyes kereskedők még ennél is tovább mennek. Az autóipar sikerén felbuzdulva az IKEA például szeptember végétől november elejéig a bútorok esetében is bevezette a roncsprémiumot, vagyis ha a régi bútorunkat bevisszük az üzletbe, az új vásárlásánál kedvezményben részesülünk. Ha például egy 300 euróba kerülő díványt veszünk, a társaság 70 eurót ír az IKEA kártyánkra.

Érdemes odafigyelni az újdonságokra is. Míg az elmúlt években a legújabb stílusú bútorok árát csak egy idő után fogták vissza, az elmúlt hónapokban egyre több kereskedő él az úgynevezett bevezető árakkal, vagyis amikor olcsóbban juthatunk hozzá a legújabb termékekhez. Ján Boledovič szerint a Decodom a jövő hónaptól egészen januárig az összes újdonságra jelentős árkedvezményt kínál. A Kikában szintén a napokban kerülnek az üzletekbe azok az új bútorok, amelyeket az idei szakvásárokon mutattak be.

A kereskedők úgy látják, az elmúlt időszakban beindult egyfajta változás a fogyasztói szokásokban. Az áresésnek köszönhetően egyre többen döntenek a minőségi bútorok mellett, tanulva az elmúlt évek keserű tapasztalatából, amikor a Lengyelországból behozott olcsó bútoruk rövid időn belül használhatatlanná vált. A felmérések szerint jelenleg a legnagyobb kereslet az ülőgarnitúrák, az ebédlő- és konyhabútorok iránt mutatkozik, nőtt azonban az igény a lakás-kiegészítők iránt is. (t, hn, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?