Óriásberuházás érkezhet Szlovákiába

Pozsony |

<div>Szlovákia és Magyarország az elkövetkező hetekben az idei év egyik legnagyobb beruházásáért küzd meg egymással, a tét több mint félmilliárd euró.&nbsp;</div>

Az indiai Apollo Tyres két lehetséges helyszínre, Szlovákiára és Magyarországra szűkítette le keresését, melynek célja, hogy megtalálja leendő gumiabroncsgyárának helyszínét.  Luis Ceveniz, az Apollo Vredestein vezetője a Robbernews.com hírportálnak elmondta: a vállalat igazgatósága a közelmúltban döntött arról, hogy 685 millió dollárt (503,2 millió euró) invesztál Közép-Kelet-Európába, ahol új gyárüzemet kívánnak létrehozni. Az üzemben személyautók és tehergépjárművek számára állítanának elő gumiabroncsokat, teljes kapacitás mellett pedig napi szinten 16 ezer személyautó- és 3 ezer teherautó-abroncsot gyártanának. Ha a terveik megvalósulnak, éves szinten 900 ezer tonna gumi kerülne feldolgozásra az új gyárban.  A végleges döntés két-három héten belül várható, az új gyár pedig négy-öt éven belül épülhet fel. A Sario szlovák beruházásösztönző ügynökség egyelőre nem nyilatkozik az ügyben, Richard Dírer, a Sario szóvivője szerint csak a már biztos projektekről tájékoztatnak. (mi, Rn.)  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?