ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓPozsony. Robert Fico kormányfő szerint a pénzpiaci válság ellenére a jelenlegi kormány mindent megtesz azért, hogy Pozsonyt és Kassát 2010-ig autópályával kössék össze.
Optimista Robert Fico, pesszimista pénzintézetek
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ
Pozsony. Robert Fico kormányfő szerint a pénzpiaci válság ellenére a jelenlegi kormány mindent megtesz azért, hogy Pozsonyt és Kassát 2010-ig autópályával kössék össze. „Akarjuk, miért is ne akarnánk, természetesen csak abban az esetben válthatjuk valóra az ígéreteinket, ha a sztrádákat a PPP-projektekkel (Public Private Partnership), vagyis a köz- és magánszféra együttműködésén alapuló beruházásokkal biztosíthatjuk” – vallja a kormányfő. A PPP jellemzői a viszonylag hosszú, 20–30 éves időtáv, a magánszektor számára biztos megrendelés, az állam számára költségtakarékos beruházás, előre tervezhető költségek és szolgáltatás. Az állam a tulajdonjoggal járó kockázatot a magánszektor kezébe adja át. Míg a hagyományos állami beruházások esetében az állam a beruházás költségeit legkésőbb a létesítmény átvételéig megtéríti az építőtársaságnak, PPP-beruházáskor az állam csak az infrastruktúra üzemeltetési időszakában, a nyújtott szolgáltatásért fizet.
Fico szerint a kormány tervei csak akkor hiúsulnak meg, ha a sztrádák építéséhez képtelenek lesznek megnyerni a beruházókat. A miniszterelnök szerint így manapság csak a bankoktól függ, hogy a kormány 2010-re képes lesz-e teljesíteni az ígéreteit. „Manapság minden a bankoktól függ. A pénzpiac kezében vagyunk” – állítja Fico. A kormányfő szerint jelenleg nem amiatt aggódnak, hogy a banki támogatással épített sztrádák túl drágák lennének, hanem amiatt, hogy a bankok egyáltalán támogatják-e majd az útépítést.
Fico azt sem zárja ki, hogy a sztrádák építésére a jövőben a magán-nyugdíjpénztárakból kilépők megtakarításait is felhasználhatják. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy egy adott országban gyakran elég nehézkes a PPP-konstrukciók bevezetése és elterjedése. Ebből következik az is, hogy a közszféra, illetve a nyilvánosság többnyire gyanakvással fogadja a struktúrát, főképp attól való félelmében, hogy a bonyolult konstrukciók csak a közpénzek elherdálását hivatottak leplezni, illetve afeletti aggodalmában, hogy ez a központi kormányzat nyakló nélküli költekezését vonja majd maga után. A PPP-projektek viszonylag magas tervezési, beszerzési, illetve egyéb tranzakciós költséggel járnak, és az előkészítési periódus hosszabb, mint a hagyományos állami beruházás esetén. Napjainkban három PPP-projektum kiértékelése zajlik, ezek együttes értéke megközelíti a 110 milliárd koronát, azonban a jelenlegi pénzhiányos időszakban a végösszeg érezhetően nőhet. (mi, s)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.