Olcsóbb vagyonátírás

Pozsony. Ősztől kevesebbet kell majd befizetniük az államnak azoknak, akik átruházással jutnak vagyonhoz. A parlament e héten fogadta el az örökösödési és vagyonátruházási adótörvény módosítását, amely október elsején lép életbe.

Pozsony. Ősztől kevesebbet kell majd befizetniük az államnak azoknak, akik átruházással jutnak vagyonhoz. A parlament e héten fogadta el az örökösödési és vagyonátruházási adótörvény módosítását, amely október elsején lép életbe. Ez a családi kapcsolatoktól és a vagyon nagyságától függően a vagyonátruházás esetében egytől hat százalékig terjedő adókulcsokat vezet be. A legközelebbi családtagok esetében, akiket a törvény az első csoportba sorol (férj, feleség, saját gyerekek) a törvény 1 százalékos adót vet ki, míg a második csoportba tartozók számára (egyéb hozzátartozók) 2 százalékos adókulcsot határoz meg. Bonyolultabb a helyzet a harmadik csoportba tartozó „idegen személyek” esetében. Ők egymilliós adóalapig 4 százalékos adót, kétmilliós adóalapig 5 százalékosat, kétmillió koronás adóalap felett pedig hat százalékos adót fizetnek majd. A Peter Tatár, független parlamenti képviselő által javasolt többi adócsökkentésre a képviselők többsége nemmel szavazott. Ha Tatár többi javaslata is beépült volna a törvénybe, akkor a második és harmadik csoportba tartozók is jelentős adócsökkentésre számíthattak volna az örökösödés és ajándékozás esetén. Az első csoportba tartozók ez utóbbiak esetében jelenleg nem adóznak. A kisebb díjtételeket már korábban javasolták a Demokrata Párt képviselői, azonban akkor a parlament többsége, főleg a Demokratikus Baloldal Pártja képviselői miatt ebbe nem egyezett bele. (mi, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?