Nyártól drágábban építkezhetünk?

Pozsony. A kormány által javasolt törvénymódosítás miatt nyártól a lakások és a családi házak építése jóval több ember számára drágulhat, mint azt eddig feltételeztük. A módosítás eddigi magyarázata szerint csak azoknak kellett volna fizetniük, akik a községek külterületein építkeznének. Mára kiderült, hogy ha a kertünkben építjük fel új házunkat, pár hónap múlva ezért is fizetnünk kell.

z mindennek a teteje! Hiába van saját telkünk, akkor is fizetni kell. A Szlovákiai Városok és Falvak Szövetsége szerint a kormányjavaslat jelentős mértékben visszavetheti a községek fejlesztésétČTK-felvételA földművelésügyi tárca által kidolgozott törvényjavaslatot eredetileg úgy magyarázták, hogy szeretnék megakadályozni a községek külterületein fekvő mezők, rétek és szántóföldek beépítését. Mára azonban kiderült, hogy mindez félreértés volt. A javaslat szerint azok a kert- és szőlőtulajdonosok, akik 10 árnál nagyobb területet birtokolnak, a törvény elfogadását követően négyzetméterenként akkor is 100 és 500 korona közötti összeget lesznek kénytelenek fizetni az államnak, ha a község belterületén fekvő saját földjükön, például a kertjükben szeretnének házat építeni. Az illeték nagysága a földek minőségétől függ, vagyis a dél-szlovákiai magyarlakta régiókban fizetjük majd a legnagyobb összeget – mivel ebben a régióban a legértékesebb a termőföld.

„A törvénnyel kapcsolatban az elmúlt időszakban arról folyt a vita, hogy csak a falvak és városok külterületein fekvő földeket érinti-e az illeték. A törvény azonban nem tesz különbséget a belterületen és a külterületen fekvő termőföldek között” – állítja Katarína Belická, a földművelésügyi miniszter szóvivője. Korábban a földművesek többsége csak azt szerette volna elérni, hogy a községek külterületein fekvő földeket ne lehessen minden probléma nélkül beépíteni.

A minisztérium túl szigorú értelmezése miatt a Pozsony és Kassa környékén befektetők már jelezték az építtetőknek, hogy az építkezés megvalósításához nagyobb összegre lesz szükségük. Ugyanígy a községi önkormányzatok is felhívták már az építkezők figyelmét, hogy a megálmodott ház érdekében mélyebben bele kell nyúlniuk a zsebükbe. A Szlovákiai Városok és Falvak Szövetségének nyilatkozata szerint a földművelésügyi tárca által előterjesztett javaslat jelentős mértékben visszavetheti a községek fejlesztését. A polgármesterek többsége szerint a tervezet elkedvetlenítheti a külföldi beruházókat is. Igazságtalannak tartják azt is, hogy míg a lakosságot és a külföldi beruházókat megsarcolják, az autópályák, a gátak és egyéb állami építkezések esetében ezzel nem számolnak. Ha például egy község bérlakásokat vagy akár csak egy kultúrházat szeretne építeni a törvény által meghatározott telkeken, fizetnie kell. A tervezet ugyan meghatározza, hogy csak a 10 árnál nagyobb telkek tulajdonosai fizetnek majd, továbbra sem lehet azonban tudni, hogy pontosan mekkora összeget. Azt sem ismert, csak a ház alatt fekvő négyzetméterek után, vagy az egész telekért fizetünk. (mi, p, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?