Nőtt a megtakarítási hajlandóság

Pozsony |

<p>A gazdasági válság átalakította pénzügyi viselkedésünket. Többet takarékoskodunk, ha hitelt veszünk fel, akkor mellé többnyire biztosítást is kötünk, továbbá hosszabb futamidőt választunk, ami kisebb törlesztőrészlettel jár.</p>

Az utóbbi időszakban ugyan érdemben nem nőttek a fizetések, ennek ellenére a lakossági megtakarítások érezhetően emelkedtek. Míg a fellendülés csúcsidőszakában, 2008 első felében csupán a pénzbevételeink 4%-át tettük félre, addig 2010-ben ez az arány 7%-ra ugrott fel - mondta Zdenko Štefanides, az Általános Hitelbank (VÚB) vezető közgazdásza. Ezzel párhuzamosan a lakossági hitelfelvétel volumene szintén látványosan visszaesett: 2008 első és második félévében 160-163 millió eurót tett ki a lakossági hitelfelvétel, ami 2009 második felében 83 millióra, 2010 első felében pedig 67 millió euróra olvadt. Szerencsére tavaly fokozatosan már erősödött a bizakodó hangulat, ennek következménye, hogy 2010 második félévében már 99 millió eurót vettek fel a bankoktól. Szintén az év második felének jellemzője, hogy megállt a nem törlesztett áruhitelek arányának növekedése, igaz, meglehetősen magas szinten, 12,5% környékén. A magasabb hitelfelvételi kedv különösen a karácsony előtti időszakban mutatkozott meg: a VÚB esetében a hitelek átlagos nagysága elérte a 4000 eurót, ami 380 euróval több az előző évinél. Az év utolsó két hónapjában összesen 54 millió eurót folyósítottak, ami 23 millióval haladjamega 2009 végi mutatót.
Bizonytalan időszakban -érthető módon - jobban kerüljük a kockázatokat. Ennek érdekében a lakosság óvatosabban viszonyul a hitelfelvételekhez. „A hitelt felvevő ügyfelek 66,8 százalékamárbiztosítást is kötött arra az esetre, ha nem várt élethelyzetbe kerül, ami lehetetlenné tenné a részletek törlesztését. Ez a mutató 2007-ben, amikor még minden jól ment, csupán 55,7% volt“ -mutatott rá az óvatosság egyik megnyilvánulására Angelika Farkašová, a VÚB hitelrészlegének vezetője. A másik kockázatminimalizáló lépés a törlesztés idejének kitolása, ez az Általános Hitelbank esetében 62 hónapról 80 hónapra nőtt az áruhitelek és 86 hónapról 95 hónapra a lakáshitelek kategóriájában. A hosszabb futamidő kisebb havi törlesztőrészlettel párosul. A VÚB ezt figyelembe véve már azt is lehetővé teszi, hogy a nem célirányos kölcsönök (ezek felső határa 25 ezer euró) esetében a futamidőt kitolta 84 hónapról 120 hónapra. A szakemberek eleve azt ajánlják, hogy a banki hitelhez folyamodó háztartások ne vállalják túl magukat, a teljes havi bevételüknek legfeljebb 35%-át fordítsák törlesztésre, emellett folytassanak ún. családi könyvelést, azaz vizsgálják meg, havonta mekkora a kötelező kiadásuk (lakbérre, élelmiszerre, utazásra, stb.). További szerencsés megoldás, ha a több kisebb kölcsönt egyetlen hitellel váltjuk ki. (shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?