Nincs egyetértés a költségvetésről

Pozsony |

<p>A költségvetés legnagyobb hátrányának a magas hiányt és az ebből következő eladósodottságot tartja Pavol Kárász közgazdász.</p>

„Politikai szempontból a kormány által összeállított költségvetés igazodik a kormánypártok céljaihoz” – jelentette ki a közgazdász a Szlovák Televízió 5 perc múlva 12 című műsorában.
Szerinte a költségvetés pozitívuma, hogy megőrzi a szociális juttatások korábbi szintjét, ugyanakkor a hátránya a magas deficit. „Nem szabad megfeledkezni arról, hogy az egy főre jutó gazdasági teljesítmény tekintetében az utolsó helyen vagyunk az eurozóna országai között” – mondta Kárász. – Ha növelni akarjuk a lakosság életszínvonalát, akkor elkerülhetetlen a felzárkózás, és ez a költségvetés ezt nem segíti.” Vele ellentétben Ján Počiatek pénzügyminiszter reálisnak tartja a költségvetést. „Védi az embereket, és olyan úton indul el, mely a közkiadások csökkentését eredményezi majd” – mondta a miniszter.
Eugen Jurzyca, az SDKÚ gazdasági válságstábjának vezetője azonban túlságosan pazarlónak tartja a kormány által a múlt héten bemutatott jogszabályt. Szerinte a valós hiány sokkal magasabb lesz, mint a kormány előrejelzése.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?