Nézzen a magyar kormánytagok zsebébe!

Budapest |

<p>A kormány tagjai közül továbbra is a vagyonos miniszterek közé sorolható Bajnai Gordon, Gráf József, Veres János, de tehetősnek tekinthető Draskovics Tibor, Szilvásy György, valamint Székely Tamás is. Minderről a kormányzati portálra kedden feltett vagyonnyilatkozatokban olvashatók részletek.</p>

Molnár Csaba közlekedési miniszternek Győrben van egy 65 négyzetméteres, 2006-ban vásárolt társasházi lakása, valamint egy szintén 2006-ban vásárolt Toyota gépkocsija. A miniszter 11 millió forint hitelt törleszt.

A miniszteri juttatás mellett Molnár Csabának rendszeres jövedelme van Győr-Sopron-Moson megyei önkormányzati képviselőként, ennek összege 174 ezer forint havonta. A politikusnak gazdasági társaságban nincs érdekeltsége.

Szűcs Erika Miskolcon egy sorházi 180 négyzetméteres lakás felének tulajdonosa, valamint szintén a borsodi megyeszékhelyen legelőként és gyepként nyilvántartott földterületeknek is a tulajdonosa. A szociális miniszter a kormányban végzett munkája mellett Miskolcon alpolgármesterként is dolgozik, amiért havi bruttó 530 ezer forintot vesz fel. A miniszternek életbiztosításban, értékpapírban több mint 12 millió forintja van, valamint egy Opel és egy BMW gépkocsi tulajdonosa.

Az egészségügyi miniszternek Diósdon van egy 1994-ben vásárolt 300 négyzetméteres háza, amelynek felerészben tulajdonosa. Diósdon Törökbálinton, Balatonőszödön, Nagycsepelyen van tulajdonában részben vagy egészben telek, erdő, kert, gyümölcsös és szántó.

Székely Tamás egyötöd részben tulajdonosa egy 2007-ben vásárolt Sholltz 22 típusú vitorlás hajónak; 1955-től örökség, ajándékozás és vásárlás útján jutott hozzá festményekhez, valamint életbiztosításokkal, részvényekkel is rendelkezik.

Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter új szerzeménye egy tavaly vásárolt egy XIII. kerületi, 82 négyzetméteres társasházi lakás, amelynek százszázalékos tulajdonosa. Emellett két éve vásárolt a XII. kerületben vett egy ikerházat, és van egy 250 négyzetméteres háza is a XI. kerületben.

A miniszter a 2007-ben magánszemélyekkel szemben fennálló 46 millió forintos tartozásával szemben 2008-ban 64,5 millió forint hitellel rendelkezik. Draskovics Tibornak miniszteri fizetése mellett ingatlan bérbeadásából is származik jövedelme, és két gazdasági társaságban van tulajdonrésze.

Bajnai Gordon - a korábbi vagyonnyilatkozata alapján tudhatóan - tulajdonosa egy XII. és egy XXII. kerületi háznak, Tihanyban pedig egy 1710 négyzetméteres üdülő fele része van a birtokában. Van egy 2006-ban vásárolt, így korábbi vagyonnyilatkozataiban már feltüntetett BMW típusú autója és a bevallásában bútorokat, szőnyegeket, illetve festményeket is felsorolt.

Az interneten közzétett vagyonnyilatkozata alapján tudható, hogy Bajnainak 170 millió forintja van befektetési alapban, 24,5 milliós biztosítással rendelkezik, valamint pénzintézettel szembeni számlakövetelése - forintban és devizában - összesen mintegy 16 millió forint. Követelése magánszemélyekkel szemben 13 millió forint, tartozása pedig szintén magánszemélyekkel szemben 51 millió. Megelőző, 2007-es vagyonbevallásában 370 millió forint és 300 ezer euró szerepelt befektetési alapokban, pénzintézeti számlakövetelése 58 millió forint, magánszemélytől hétmillió forint.

Bajnai Gordon - korábbi bevallása szerint - 2006 május végéig több felügyelőbizottságnak is tagja volt, azóta semmi ilyen tisztsége nincs, mindössze egy részvénytársaság 5 százalékos részvényese.

Veres János pénzügyminiszter továbbra is a tehetős kormánytagok közé tartozik. A korábbi vagyonnyilatkozataiból tudható, hogy Nyírbátorban és Debrecenben is van háza, több ingatlana, szántója, erdője és gyümölcsöse, valamint egy üdülője is van. A miniszternek autója nincs, ám van egy 25 éves utánfutója.

Veres János pénzintézettel szembeni követelése 56 millió forint, míg más szerződés alapján fennálló követelése 224 millió forint. A szocialista politikus három gazdasági társaságban résztulajdonos.

Szilvásy György titokminiszter tavaly újabb fővárosi ingatlannal, egy pincével - amelynek háromnegyed részben tulajdonosa -, valamint egy tárolóval gazdagodott. Korábban már vásárolt két budapesti lakást.

A miniszter értékei között antik bútort és egy futópadot is feltüntetett. Magánszemélyekkel szemben fennálló tartozása 15 millió forint, pénzintézetnek pedig 20 millióval tartozik. Szilvásy Györgynek tavaly 95 millió forint bevétele származott ingatlaneladásból. Gazdasági társaságban nincs tulajdonrésze.

Az agrárminiszter vagyonbevallásában nincs változás a megelőző évhez viszonyítva. Gráf Józsefnek Szigetváron van háza, Szabadszentkirályon pedig 109 hektár szántóföldje. Van autója is, 2006-ban vásárolt egy BMW-t. Az FVM vezetője felújította a házát, emiatt van 13 millió forintos tartozása, de ez nem tavaly keletkezett. Készpénzt viszont csak a tavalyi vagyonbevallásában jelölt meg: 8 millió forintot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?