Nem kerülhetjük el az árvágtát

Pozsony. Szlovákiában az elkövetkező években is folytatódik az élelmiszerek drágulása, ami egész Európára jellemző, régiónkban azonban nagyobb az áremelkedés, mint Nyugat-Európában. Fellélegezhetünk az euró bevezetését követően? A gazdasági elemzők borúlátók, és nem várhatunk sokat a kormánytól sem.

Még Robert Fico kormányfő sem tudja megállítani az élelmiszerárak emelkedésétMiroslava Cibulková felvételeA gazdasági és pénzpiaci elemzők nagy része azt vallja, hogy az euró bevezetése régiónkban nem lassítja le az áremelkedés mértékét. Ezek egy idő után „stabilizálódhatnak”, vagyis elérhetik az európai uniós szintet. Ľubomír Drahovský, a Terno piackutató ügynökség elemzője úgy véli, a pesszimista előrejelzés szerint öt, az optimista szerint tíz éven belül stabilizálódhatnak az árak. Ha öt éven belül érnénk el az uniós szintet, akkor az elkövetkező években drasztikus áremelésekre számíthatunk. A Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara elemzéséből kiviláglik, Szlovákiában 2005-ig az élelmiszerárak alig változtak, miközben az ágazatban vállalkozók költségei folyamatosan nőttek, elérve a nyugat-európai szintet.

Az elkövetketkező időszakban most ezt a lemaradásunkat hozzuk be. Emiatt az eurózónában például 2005 óta az árak alig 5 százalékkal változtak, míg régiónkban az áremelkedés mértéke ennél 20 százalékkal magasabb volt. A legmarkánsabb áremelésekre Bulgáriában, Romániában és a balti országokban került sor, míg nálunk, Közép-Európában ez 6-14 százalék között mozgott. Szlovákiában például az élelmiszerek ára havonta 0,9 százalékkal, egyéves összehasonlításban 6,4 százalékkal nőttek, míg Bulgáriában 22, Lettországban 17, Romániában pedig 9 százalékos volt a drágulás. Októberben éves szinten több mint öt éve nem látott mértékben emelkedtek az élelmiszerárak az eurózónában is. Az élelmiszerek 3,8 százalékkal drágultak a múlt hónapban a szeptemberi 2,4 százalék után – közölte az Eurostat. A mostani adat 2002 márciusa óta a legmagasabb érték. A Bloomberg által idézett szakértők szerint az év végére vagy a jövő év elejére a drágulási ütem megközelítheti a 3 százalékot. Az áremelkedések oka a szárazság, az élénkülő kínai és indiai kereslet, a bioenergia-ipar fejlődése és a korábbi uniós túltermelés – talán túlságosan is jól sikerült – lefaragása.

Régiónkban azonban ennél is fontosabb tényezőnek számít, hogy az élelmiszeráraink jóval alacsonyabbak a nyugat-európai árakhoz képest. Drahovský szerint meg kellene békélnünk azzal, hogy az áremelkedések folytatódni fognak, hiszen a cél az európai piacok kiegyenlítődése. Régiónk egyik legnagyobb problémája azonban, hogy míg az árak folyamatosan közelítenek a nyugat-európai szinthez, a lakosság bevételei fényévekre vannak a tőlünk nyugatabbra fekvő európai országokétól.

Mi lehet a megoldás? Kínában és Oroszországban a központi árszabályozás mellett döntöttek, ez azonban a mi esetünkben nem segítene. Ugyanígy nem számíthatunk az áremelkedés enyhülésére az euró bevezetését követően sem. A szlovák kormány ugyan felkészült az euró bevezetésével kapcsolatos problémákra, egyelőre azonban nem készül arra, hogy Szlovéniához hasonlóan nyilvánosságra hozza az euró bevezetésén meggazdagodó kereskedők „fekete?listáját”. Szlovénia az euró bevezetését követő egy éven belül megszüntette az említett listát, és ezt követően jelentős mértékben megugrottak az árak. Joaquin Almunia, az Európai Unió pénzügyi főbiztosa szerint hasonló sors vár régiónk többi országára is. (mi, hn, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?