Nem bízhatjuk magunkat a vendégmunkásokra

Pozsony |

<p>Szlovákiában egyre nagyobb hiány van a szakképzett munkaerőből, amit a cégek elsősorban balkáni vendégmunkásokkal igyekeznek pótolni.&nbsp;</p>

Az elemzők szerint a gazdasági migránsok azonban nem jelentenek gyógyírt a cégek problémáira, a kormánynak olyan intézkedéseket kellene hoznia, amelyekkel a külföldön dolgozó szlovák állampolgárokat sikerülne hazacsalogatnia.

A Statisztikai Hivatal jelenleg több mint 160 ezer olyan szlovák állampolgárról tud, akik kevesebb, mint egy éve dolgoznak külföldön, és rendszeresen tartják a kapcsolatot az otthon maradott családtagjaikkal. Nagyjából százezren vannak azonban azok is, akik már hosszabb ideje dolgoznak külföldön, és sokan közülük már végleg letelepedtek az adott országban. Az előrejelzések szerint az elkövetkező időszakban is folytatódik az elvándorlás, vagyis a külföldön dolgozók száma tovább nőhet. A külföldön megélhetést találó nagyjából negyedmillió szlovákiaival szemben jelenleg azonban legálisan csupán 30 ezer vendégmunkás dolgozik Szlovákiában. „Ebből is látszik, hogy a gazdasági migráció – legalábbis rövid távon – nem jelent gyógyírt az akut munkaerőhiányra” – vallja Martina Lubyová, a Szlovák Tudományos Akadémia prognosztikai intézetének az igazgatója.

„A munkanélküliek aránya már tavaly novemberben 8,78 százalékra esett vissza, ami csaknem 2 százalékpontos csökkenésnek számít, az állástalanok számának a csökkenése azonban fokozatosan lelassul” – nyilatkozta Luboš Sirota, a McRoy Group vezérigazgatója, aki ezt a szakképzett munkaerő hiányával magyarázza. Katarína Barabasová, az Adecco Slovakia munkapiaci szakértője szerint az új munkahelyek jövőre és az azt követő években elsősorban az autó- és gépiparban jönnek majd létre, márpedig ezek az ágazatok megkövetelnek bizonyos képzettséget a jelentkezőktől.

„A cégek ezt jelenleg a külföldi munkaerő behozatalával próbálják meg pótolni, ez azonban nem lesz elég” – állítja Lubyová. A jelenleg Szlovákiában dolgozó 30 ezer vendégmunkás ugyanis képtelen pótolni a Szlovákiából elvándorolt, csaknem negyedmillió, többnyire jól képzett munkaerőt. „A tapasztalatok azt mutatják, hogy a vendégmunkások nem elsősorban azokba az ágazatokba érkeznek, amelyekből a szlovákiai munkaerő elvándorolt” – mondta Lubyová. A külföldiek foglalkoztatása mellett szerinte olyan intézkedésekre lenne szükség, amelynek köszönhetően egyre több külföldön dolgozót sikerülne hazacsalogatni. Barabasová szerint az elkövetkező időszakban az eddigieknél is nagyobb figyelmet kellene szentelni az elmúlt években elhanyagolt szakemberképzésnek, az iskolák és a cégek hatékonyabb együttműködésének. „Ha csak a vendégmunkásokra hagyatkozunk, azt a jövőben a szlovák gazdaság is megérezheti, a dinamikus növekedést ugyanis csak velük képtelenek leszünk fenntartani” – tette hozzá Lubyová. (TASR, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?