Meghalt Kadlott Karcsi

Kadlott Karcsi

Néhány nappal a nyolcvanadik születésnapja után elhunyt Kadlott „Karcsi” Károly, a magyar mulatós zene egyik legnagyobb legendája.

Az 1945. március 11-én született művész gyermekkorától kezdve a zenének élt, karrierje során pedig prímásként, zongoristaként és énekesként is maradandót alkotott.

Kadlott Károly a tápiószelei zeneiskolában kezdte zenei tanulmányait, ahol hegedűn tanult játszani. Az 1960-as években vendéglátós zenészként dolgozott, majd a hetvenes és nyolcvanas években presszókban zongorázott és énekelt. Egy 1982-es Pest Megyei Hírlap cikk szerint a frissen megnyitott nyársapáti bisztró- éttermében egyszemélyes zenekarként lépett fel, miután a nagykőrösi tormási bisztróban már nagy sikert aratott.

Az 1980-as évek végén berobbanó mulatós stílus egyik meghatározó figurájává vált. Pályafutása során több mint 30 lemezt adott ki, amelyekkel országszerte, valamint külföldön is komoly sikereket ért el.

Az elmúlt években egészségügyi állapota miatt már nem tudott színpadra állni, gerincsérve miatt ágyhoz volt kötve. 

(444.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?