Nehezen tér magához az autóipar

Pozsony |

<p>Júliusban éves szinten felére csökkent az új gépkocsik vásárlása az országban, csupán 5591 új autó kelt el – derül ki a Szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) legutóbbi felméréséből. Az első hét hónapban 35 százalékkal csökkent az autók regisztrációja, 33 301 személyautóra.</p>

A szövetség képviselői szerint kétségtelen, hogy tavaly épp a roncsprémium mentette meg a gyártókat, s mivel idén már hasonló támogatásra nem számíthatnak, jelentős forgalomkiesésre kell felkészülniük.
„2010 első hét hónapjában a 3,5 tonnánál könnyebb személyautók és kisteherautók kategóriában összesen 37 687 gépjárművet jegyeztek be. Az előző év ugyanazon időszakában 59 397 ilyen gépkocsit jegyeztek be, ebből 28 875 gépjárművet a roncsprémium keretén belül vettek meg, tehát a piac enyhén stagnál” – vélekednek a ZAP képviselői.

A legnépszerűbb továbbra is a Škoda 18,92 százalékkal, a második helyet a németországi Volkswagen érte el 7,36 százalékkal, a harmadik a francia Renault 7,11 százalékkal. Az első hét hónapban a 12 tonnánál nehezebb kamionok száma is megugrott, 44,23 százalékkal 887 gépjárműre. A figyelt időszakban 275 új autóbuszt adtak el, ami 21,66 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

„Az eladási mutató hasonló a 2006-oshoz” – nyilatkozta a Hospodárske noviny gazdasági napilapnak a Tarta Bank elemzője, Juraj Valachy. S az eladók számára a kilátások sem a legkedvezőbbek. „Ha az eladás év végéig úgy alakulna, mint eddig, akkor egész évben körülbelül 70 ezer új gépjárművet értékesíthetnének” – mondta Valachy. 2009-hez képest vélhetőleg 20 százalékkal kevesebb autót sikerül majd eladni.

Ezért elképzelhető, hogy a következő időszakban sem tűnnek el a kedvező akciók vagy árengedmények, amelyekkel az eladók a lehető legtöbb vásárlót próbálják meggyőzni. (dem, ČTK)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?