Néhány palántanevelési trükk

Helytelen, hogy a zöldségtermesztők a földkeveréket kizárólag a tápanyagtartalmuk és az áruk, illetve a beszerezhetőségük alapján értékelik, holott a tápanyag-ellátottság a legkönyebben és legolcsóbban módosítható tulajdonság, a földkeverék ára pedig csak csekély része a palántanevelés költségeinek. A palántanevelő földek kiválasztásánál alapvetően a föld szerkezetére és fertőzöttségére figyeljünk. Ezek azok a tulajdonságok, amelyek nem vagy csak nagyon nehezen módosíthatók és javíthatók a hajtatás közben. Ezekből a megállapításokból kiindulva a jó szerkezet és a fertőzésmentesség figyelembe vétele nagyon leszűkíti a számításba jöhető anyagok számát. Elmondható, a palánták által támasztott feltételeknek csak a jó tőzegek felelnek meg. Nálunk több fajta tőzegkeveréket állítanak elő, melyek a palántanevelésre megfelelnek. Ezek a tőzegek – hiányosságaik ellenére – még mindig jobb szerkezetet biztosítanak, mint a kertészetben általánosan használatos melegágyi kertiföldek, amelyek rendszerint a legalapvetőbb növény-egészségügyi követelményeknek sem felelnek meg (gyommagvak, kártevők, kórokozók fonálférgek jelenléte).

A termesztési gyakorlatban, a palántanevelésben kétféle földet különböztetnek meg. Az egyik az ún. szaporítóföld, amelybe a magot vetik és amelyben a tűzdelésig nevelik a palántákat. A másik a tápkockaföld, amely alatt a tápkockák anyagát, a cserépföldet értjük, amelybe a növény a tűzdeléskor kerül, és amivel együtt kiültetik. A szaporítóföldek kiválasztásában döntő tényező a kiváló szerkezet, amely lehetővé teszi a magvak gyors és lendületes csírázását, és a legnagyobb százalékban történő kelését. Itt a tápanyagellátás csak harmadrendű kérdés. Sajnos, a gyakorlat igazolja a növényvédő szakértők figyelmezetetését, miszerint a helytelenül felhasznált kert- és lombföldek gyakran fertőzöttek fonálférgekkel is. Ezek nem csupán a növényt fertőzik, de a talajban maradva hosszú ideig károsítanak.

A szaporítóföldek esetében két tulajdonságot kell kiemelni, a föld jó szerkezetét és a kórokozóktól való mentességét. A tápkocka vagy cserépföld esetében a kiegyensúlyozott harmonikus tápanyag-ellátottságon van a hangsúly, amely alapvetően meghatározza a palántanevelés sikerét. Ezért a szerkezet szempontjából megfelelőnek és sterilnek mondható földkeverék tápanyag-kiegészítését érdemes laboratóriumi vizsgálatok alapján végezni. A vizsgálatok során egyben a mésztartalmat is kimutatják.

A palánták mészigénye eltérő. A zeller, karfiol, saláta mészben szegényebb közegben is jól csírázik és kielégítően fejlődik. Az uborka, paprika, karalábé, káposzta és a dinnye több meszet igényel. A palánták közül azonban a paradicsom a leginkább mészigényes. Ha tőzeg alapanyagú tápkockaföldet vagy cserépföldet használunk, mindenképpen gondoskodnunk kell a tápanyag-ellátásról. Az agyontrágyázott földkeverék a palántanevelésre alkalmatlan. A túltrágyázásra és a sóra különösen érzékeny palánták gyökerei megbarnulnak, majd elszáradnak.

A fiatal növények a sóra különösen érzékenyek. A nátriumon kívül – ami a rossz minőségű öntözővízzel is a palántaföldbe kerülhet –, a szikesedést a túlzott nitrogén- és a káliumtrágyázás is kiválthatja. A sóra a palánták közül a legérzékenyebb a fejes saláta, majd az uborka, dinnye, paprika, paradicsom, fejes- és a kelkáposzta, valamint a karfiol és a karalábé következik a sorban. A kimutatott magas sótartalmat a szervesanyag emelésével és átmosással lehet eredményesen csökkenteni. A kritikus sótartalmú földkeverékekben nevelt palánták öntözésére különösen nagy gondot kell fordítani, mert egy átmeneti kiszáradás következtében a növények kipusztulhatnak. A mikroelemek mennyisége a szervestrágya alapanyagú vagy szervestrágyát is tartalmazó földkeverékekben általában elegendő, míg a tiszta tőzeg mikroelem-szolgáltató képessége kifejezetten rossz. Vigyázni kell azonban a mikroelem-trágyázással, mert a palánták csak igen kis mennyiséget igényelnek, mindössze néhány milligrammot négyzetméterenként. A mikroelem-túladagolás nagyon súlyos mérgezéseket okozhat, ezeket a legtöbben összetévesztik a gombabetegségekkel. A legújabb megállapítások szerint a palánták bizonyos specifikus mikroelemigénnyel is rendelkeznek, így a saláta és a karfiol a molibdénhiányra, a paradicsom és a saláta a rézhiányra érzékeny. Örvendetes, hogy a kertészek közül már sokan felismerték, hogy a jó minőségű palánta előállítása sok ismeretet, odafigyelést igényel. Költséges, ám a ráfordítások megtérülnek, mert a palántanevelés a jövedelmező zöldségtermesztés alapjának számít.

A szerző a Központi Mezőgazdasági Ellenőrzési és Fajtaminősítő Intézet (ÚKSUP) komáromi részlegének munkatársa