Naprakész információk az épülő autópályákról

autópályák
Pozsony |

Szlovákiában több mint 80 kilométernyi autópálya van épülőfélben, nagyjából 20 milliárd euró értékben. Az Ineko gazdaságkutató intézet szerint azonban az állam ezekről nem nyújt elegendő információt a lakosságnak, amit az Ineko elemzői egy új honlappal igyekeznek pótolni.

Az Ineko által tegnap közzétett honlap, amely a cesty.ineko.sk címen érhető el, az összes olyan információt tartalmazza, amely az épülőfélben levő autópályákkal és gyorsforgalmi utakkal kapcsolatos. Az érdeklődők megtudhatják, hogy milyen az adott utak kihasználtsága, milyen fázisban tart az említett sztrádaszakasz építésének az előkészítése, mikor kezdhetik meg az építkezést, és azt is, hogy az előzetes ígéretek szerint mikorra fejezik be az adott autópálya vagy gyorsforgalmi út építését. Az Ineko képviselői szerint az oldalt a jövőben rendszeresen frissítik. „A közlekedési tárca és a Nemzeti Autópálya-társaság (NDS) sajnos a legalapvetőbb információkat sem teszi közzé. Épp ezért úgy döntöttünk, hogy a lehető legtöbb ezzel kapcsolatos információt megszerezzük, és közzétesszük a most indított honlapunkon” – nyilatkozta Ján Kovalčík, az Ineko elemzője.


Kovalčík szerint az autópályák építésével kapcsolatos fejleményeket már csak azért is érdemes figyelemmel követni, mivel a szaktárca által hangoztatott határidők nem valósak. „Ha a minisztérium be szeretné tartani az ígéreteit, akkor 2020 és 2027 között a jelenlegihez képest háromszorosára kellene nőnie az építkezések volumenének, ami teljesen valószerűtlen” – mondta Kovalčík, aki szerint a most indított honlapjukkal nyilvános vitát szeretnének indítani arról is, hogy mely útszakaszok építéséhez kellene hozzálátni a leghamarabb.


A közlekedési tárca nem ért egyet az Ineko állításaival. „A Nemzeti Autópálya-társaság a honlapján átfogó és friss információkat nyújt a lakosságnak az épülő sztrádákról. Hogy a most épülő szakaszokat mikor adhatjuk át, az több tényezőtől is függ, így rendkívül nagy a bizonytalansági tényező. Az átadás pontos dátumát ezért nem is tesszük közzé” – áll a közlekedési tárca reakciójában, amelyben arra is felhívták a figyelmet, hogy Kovalčík korábban a minisztérium alkalmazottjaként részt vett a sztrádaépítés koncepciójának a kidolgozásában, részben így ő is felelős azért, amit most kritizál. (TASR, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?