Napokig is eltarthat a sztrájk Rimaszombatban

Rimaszombat |

<p>Mintegy negyven, a vasas szakszervezetbe tartozó önkéntes zárta le kedden délelőtt tíz órakor a Yura Eltec Corporation rimaszombati gyárának főbejáratát, hogy tárgyalásra kényszerítse a gyár vezetését.</p>

A vasas szakszervezet (OZ KOVO) képviselői azért sztrájkolnak ilyen módon, mert nem tartják elfogadhatónak, hogy a gyár koreai tulajdonosai és a vezetés nem hajlandó partnerként kezelni a szakszervezetet. Úgy tapasztalták, a cég elutasítja a szakszervezettel folytatandó tárgyalásokat, aktivistáik pedig arról számoltak be, hogy a helyi vezető beosztottak lekezelően bánnak a munkásokkal, sok esetben megfélemlítik őket. Elfogadhatatlannak tartják a vasasok azt is, hogy diszkriminálják a szakszervezeti aktivistákat, és nem teszik lehetővé a szakszervezet működését. Rimaszombatban állításuk szerint legkevesebb nyolcvan tagja van a szervezetüknek, ezek közül Drahoslava Kurjanovát, a szakszervezet vezetőségi tagját május 26-án elbocsátották. A hivatalos indoklás szerint a szakszervezeti aktivistát azért küldték el, mert munkaidőben beszélgetett.

A rimaszombati gyár előtt Gyetváról, Garamszentkeresztről és Pozsonyból érkezett aktivisták torlaszolták el a kaput, a Yura Eltec Corporation jelenlegi dolgozói közül – a többszöri felszólítás és toborzás ellenére – senki nem merte őket támogatni. Alig egy hónappal ezelőtt Seung Kil Park, a Yura Eltec Corporation ügyvezetője találkozott az alkalmazottakkal, elmondva azt, hogy a cég üzletpolitikája szerint nem tolerálják a szakszervezetek működését. Cégen belül olyan aláírásgyűjtésbe is kezdtek, amelyben a dolgozók elhatárolódnak a szakszervezettől. A sztrájk megkezdésekor a cégvezetés nem volt hajlandó figyelembe venni a blokádot, a sajtó képviselőinek pedig azt üzenték a biztonsági szolgálattal, nem kívánnak ez ügyben nyilatkozni.
További részletek szerdai nyomtatott kiadásunkban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?