Nálunk már simán veri a Coca-Colát

Ostrava/Pozsony. A Csehországban, Lengyelországban és Szlovákiában palackozóüzemeket működtető, Magyarországon pedig a Kofola üdítőjét május óta forgalmazó ostravai székhelyű Kofola Holding üdítőital-gyártó 2006-os összforgalma 3,459 milliárd cseh koronára rúgott, ami 21,6%-kal több, mint 2005-ben.

Ostrava/Pozsony. A Csehországban, Lengyelországban és Szlovákiában palackozóüzemeket működtető, Magyarországon pedig a Kofola üdítőjét május óta forgalmazó ostravai székhelyű Kofola Holding üdítőital-gyártó 2006-os összforgalma 3,459 milliárd cseh koronára rúgott, ami 21,6%-kal több, mint 2005-ben. „Számunkra 2006 nagyon sikeres évnek bizonyult, ugyanis közelebb kerültünk célkitűzésünkhöz, amely szerint a visegrádi négyek piacán szeretnénk a három legnagyobb üdítőgyártó egyikévé válni“ – nyilatkozta Martin Klofanda, a Kofola Holding PR-menedzsere. A cég a cseh üdítőitalok piacán a forgalom alapján már a 3. helyen áll, Szlovákiában pedig a második. A Nielsen Company piackutató cég felmérése szerint a kóla alapú üdítők szegmensében a Kofola Szlovákiában az első (25,69%-os részesedés), Csehországban a 2. (22,52%). (č, ú)

GAZDASÁGI HĺRMORZSÁK

Fico embere

a jegybanknál?

Szobránc. A kormány a jegybank monetáris tanácsának a tagját, Viliam Ostrožlíkot javasolja a jegybank alelnöki posztjára. A Fico-kormány javaslatát a parlamentnek is el kell fogadnia, a jegybanki alelnököt ezt követően a köztársasági elnök nevezi ki. Ostrožlík korábban a Privatbanka vezérigazgatója volt. A Fico vezette Smer választási kampányának finanszírozására ettől a banktól vett fel 40 millió koronás kölcsönt. A Smer azonban tagadja, hogy a hitelfelvételnek és Ostrožlík kinevezésének bármi köze lenne egymáshoz. Ha Ostrožlík kinevezését a parlament is jóváhagyja, a jegybank új alelnöke az euró bevezetését és a központi bank pénzpolitikai döntéseit felügyelné. (t, hn)Erősebb euró, gyengébb dollár

Pozsony. A szlovák fizetőeszköz árfolyama az elmúlt hónapban az euróval szemben csaknem egy százalékkal 33,381-ról 33,667 korona/euró szintre esett vissza. Az amerikai dollárhoz képest ugyanakkor a korona 1,5 százalékkal erősödött, vagyis míg a hónap elején egy dollárért 25,001 koronát adtak, a hónap végére már csak 24,636 koronát. (SITA)Ibériai beruházók Szlovákiában

Pozsony. Szlovákia a spanyol autóipari és logisztikai beruházókat is vonzza – állítják a szlovák beruházásösztönző állami ügynökség, a SARIO képviselői. A spanyol cégek képviselői az elmúlt időszakban öt ipari parkot – a pozsonyszentgyörgyit, a nagyszombatit, a nyitrait, a szencit és a dévényújfaluit – keresték fel. (TASR)Nem tiszta Evian vizet találtak

Sanghaj. Néha a legdrágább ásványvíz sem biztonságos. Kínában 118 tonna Evian ásványvizet foglaltak le, mivel a termékek nem feleltek meg az ottani biztonsági szabályoknak. A Danone terméke, amely februárban érkezett Kínába, nem felelt meg a sanghaji vámszakértők minőségi vizsgálatainak, akik nagy mennyiségű baktériumot találtak benne – közölte a cég egy közleményben. (mf)Nem lesz uniós agrártámogatás?

Budapest. Az unió közös agrárpolitikája (CAP) 2013 után, azaz a mostani költségvetési időszak végén akár meg is szűnhet – hangzott el tegnap Budapesten azon a szakmai tanácskozáson, amelyet az EU közös agrárpolitikájának lehetséges alakulásáról rendeztek. Halmai Péter, a Szent István Egyetem tanára szerint azonban a legvalószínűbb az, hogy az unió közös agrárpolitikáját lényegesen megreformálják. Várhatóan a termeléshez kötődő támogatások hosszú távon teljes mértékben megszűnnek és a közjavakhoz kapcsolódóan működnek tovább jövedelemtámogatásként. Emellett fennmaradnak a vidékfejlesztési támogatások, amelyek egy részét azonban az első pillérhez kapcsolódó támogatásokból finanszíroznak majd. (MTI)Inkább itthon tankoljunk

Pozsony/Budapest. Ha Magyarországra utazunk, a kocsink benzintankját megéri még Szlovákiában feltöltenünk. Míg nálunk az elmúlt időszakban visszafogták magukat a benzintársaságok, Magyarországon mától újabb 4 forinttal drágul a gázolaj és 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi ára. A mostani emeléssel a benzin átlagára 290, a gázolajé pedig 255 forint körül alakul, de a kutaknál 10-15 forintos különbségek is lehetnek. A legdrágább kutaknál így már most 300 forintba (kb. 41 koronába) kerülhet az üzemanyag. (m, s)Fékez a gazdasági növekedés

London. A legfejlettebb ipari államokat tömörítő OECD térségében, amelynek Szlovákia is tagja, az idei első évnegyed a gazdasági növekedés ütemének lassulását hozta. Az idei év első negyede így az OECD-ben, éves szinten 2,7%-os növekedést jelzett a gazdaságban, míg a megelőző negyedévben ez még 3,3%-ot ért el. A szervezet szerint a 2,7 százalékból 0,7 százalék köszönhető az Egyesült Államoknak. (m)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?