MŰSORAJÁNLÓ

Madách Imre Az ember tragédiája című művének ősbemutatójára emlékezve szeptember 21-e immár 1984 óta a magyar dráma napja: az ünnephez a hagyományok szerint ebben az évben is számos kulturális rendezvény kapcsolódik.

Madách Imre Az ember tragédiája című művének ősbemutatójára emlékezve szeptember 21-e immár 1984 óta a magyar dráma napja: az ünnephez a hagyományok szerint ebben az évben is számos kulturális rendezvény kapcsolódik.

A magyar dráma napján a Kossuth rádió műsorán Szabó Magda Az a szép, fényes nap című színművének nemzeti színházi felvétele kerül műsorra. Az 1976-os előadáson Géza fejedelem szerepét Sinkovits Imre formálta meg. A közszolgálati televízió 2-es csatornája szintén a hajdani Nemzeti Színház egyik nagy sikerű előadását, az Advent a Hargitán című Sűtő András-darab felvételét tűzi műsorára szeptember 21-én. Az 1994-ben rögzített előadáson Sinkovits Imre játssza Bódi Vencelt.

Az ember tragédiája ősbemutatójának 120. évfordulóján látható a darab a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház művészeinek előadásában a Duna Televízió programján.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?