Műholddal figyelt dűlőutak?

Prága. Az autópályák és a gyorsforgalmi utak mellett Csehországban a közeljövőben fizetőssé teszik az első-, másod- és harmadosztályú utakat is – ebben egyezett meg a közlekedési tárca az egyes régiók elöljáróival. A minisztérium a közlést nem kívánta kommentálni, de nem is cáfolta.

Prága. Az autópályák és a gyorsforgalmi utak mellett Csehországban a közeljövőben fizetőssé teszik az első-, másod- és harmadosztályú utakat is – ebben egyezett meg a közlekedési tárca az egyes régiók elöljáróival. A minisztérium a közlést nem kívánta kommentálni, de nem is cáfolta. A közszolgálati cseh televízió megjegyezte: Európában példátlan, hogy útdíjat szedjenek az alsóbb osztályú utakon is. „Ilyen széleskörű útadó rendszer eddig még nincs Európában“ – állította a televízió. Korábban a közlekedési tárca csak az első osztályú utakat kívánta fizetőssé tenni, mégpedig mikrohullámú rendszer segítségével. Most állítólag az a döntés született, hogy az alsóbb osztályú utakat műholdas rendszerrel fogják ellenőrizni. A csehországi sztrádákon és a gyorsforgalmú utakon – összesen mintegy 1000 kilométer – január elsejétől működik a mikrohullámú ellenőrző rendszer, amely alapján útdíjat szednek – eddig 2 milliárd koronát. A régiók azt követelik, hogy a minisztérium úgy határozza meg az útdíjakat, hogy az autópályák legyenek a legolcsóbbak, míg a helyi jelentőségű harmadosztályú utak a legdrágábbak. Szerintük csak így lehet megakadályozni azt, hogy a forgalom döntő része tartósan az autópályákra irányuljon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?